Nyíregyháza;csalások;

- Tízmilliókat csalt ki egy nő a szerzetesrendtől

Nem jogerősen hat év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Nyíregyházi Törvényszék szerdán azt a nőt, aki különböző ürügyekkel több mint 68 millió forintot kért kölcsön az egyik szerzetesrend főnöknőjétől, a pénzt azonban nem adta vissza.

Toma Attila, a törvényszék sajtószóvivője az ítéletről szóló közleményében azt írta, a bírói testület társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében találta bűnösnek L. I.-nét, akit kiszabott börtönbüntetés mellett hét évre a közügyek gyakorlásától is eltiltottak.

A vádlottat emellett kötelezték arra, hogy a sértett női szerzetesrendnek a kamataival együtt fizessen meg 67,9 millió forint kártérítést - tette hozzá.    A tényállás szerint a vádlott 2009 tavaszán ismerte meg egy női szerzetesrend magyarországi főnöknőjét, aki kezdetben kisebb összegű adományokkal segítette a vádlottat. A nő ezt követően elhatározta el, hogy a főnöknőtől valótlan ürügyekkel kölcsönöket kér, melyeket nem fizet vissza.

A vádlott 2009 áprilisától 2011 július végéig valótlan okokra, például lakbértartozásra, lakásbetörésre és gyógykezelésre hivatkozva kért kölcsön, majd 2011-ben - ismeretlen társai segítségével - ismét különböző hamis ürügyekkel kért kölcsönöket. A csalással okozott kár összesen több mint 68,3 millió forint, a lefoglalt vagyontárgyak értéke pedig meghaladta az egymillió forintot - ismertette a szóvivő.

A bíróság a kiszabott szabadságvesztés tartalmára figyelemmel elrendelte a vádlott előzetes letartóztatását, az ezt elrendelő végzést az ügyész tudomásul vette, a vádlott viszont fellebbezést jelentett be - közölte Toma Attila. Az ítélet fellebbezés miatt nem jogerős.

Vélhetően ismét robbanótestet találtak a pátyi óvoda udvarán, ezért 240 sugarú körben védőzónát alakítottak ki és kiürítik a területet - tájékoztatott a Várkonyi Melinda, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje szerdán.