Azt hittem, hogy a közmunka, és annak kommunikációja az egyik legaljasabb képmutatása a jelenlegi rezsimnek. De tévednem kellett. Van még ennél is undorítóbb: a közmunkásfesztivál. Ezt rendezték meg a hét végén a Városligetben, a teljes belügyi vezetéssel, és Hegedüs Zsuzsa éhezésügyi kormánybiztossal súlyosbítva.
Hivatalosan ez a - hagyományteremtő szándékkal megrendezett - I. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás. Mert bár a közmunka, mint tudjuk, csak átmeneti megoldás, kicsit olyan ez, mint amikor az ideiglenesen állomásozók megkapták öröklakásaikat.
Pintér Sándor szerint helyes volt a kezdeményezés, a bemutatott termékek a közfoglalkoztatottak szorgalmát, tehetségét dicsérik. És hogy mivel? Volt itt minden, amit egy közepes búcsúban, vagy kolbászfesztiválon láthatunk. Népviselet, szalonna, lekvár, matyóhímző asszonyok, söprűkötők, kosárfonó vén cigány. Csupa-csupa vidám, boldog, elégedett közmunkás - egy 1950-es filmhíradónak is becsületére vált volna. Ja, és nemzetiszín szalag, meg koronás címer rogyásig.
És, mivel ez igen komoly rendezvény, nem hiányozhattak a szakmai programok sem. Például a parlagfűirtásról, meg arról, milyen remek, hogy már diplomásokkal is sikerül éhbérért műveltetni a népet. Sőt, hogy az állami tévénél is dolgoznak felsőfokú végzettségű közmunkások.
Kikapart árok, lenyírt gaz, bontott tégla, csikk, éhség, szomjúság, terror és megaláztatás nem szerepelt a kiállításon, pedig ez reprezentálta volna a közmunka valódi sikereit.
