kiállítás;Pintér;közfoglalkoztatás;

MTI Fotó: Kallos Bea

- Közfoglalkoztatási kiállításon nézelődött Pintér Sándor

Az ismertető szerint a közfoglalkoztatás értékeit hivatott bemutatni a Közfoglalkoztatási Kiállítások rendezvénysorozat, amely a megyei rendezvények mellett – idén először – országos keretek között is zajlik. A központi események ma és holnap a Vajdahunyad várában zajlanak,  ahol az ország minden tájáról, összesen 110 település mutatja be a közfoglalkoztatásban előállított portékáit, terményeit.

Az MTI fotója megörökítette azt a pillanatot, amikor is  Pintér Sándor belügyminiszter és Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó tetszéssel nézegeti az egyik kiállított "portékát." És minden bizonnyal ugyanolyan tetszéssel nézegették, a kiállítás élő díszleteit, a nyilván nem Gucci-öltönyökben feszítő kosárfonók "bemutatóját" - komolyabb "dizájnt" nem szántak a jelenetnek a szervezetők -  a Közfoglalkoztatási kiállításon. 

Az öt évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa áldozataira emlékezett az Európai Parlament (EP) delegációja pénteken Kolontáron. Ulrike Lunacek, az EP alelnöke kiemelte, hogy az európai gyakorlat szerint a károkozó cég fizet, és ennek az elvnek a megerősítésére van szükség Magyarországon is.