- Hogyan jellemeznék a kettejük között lévő kapcsolatot?
K.T: Nagyon jó barátok vagyunk. Ahogy elkezdődött ez a Karády-projekt, egyből barátságba kerültünk. Nincs menedzserem, ezért pillanatnyilag László szervezi az esteket, ahol Éry Balázs zeneszerző-billentyűssel közösen adjuk elő a dalait sajátos hangszerelésben, megszólalásban.
K.L: Botcsinálta menedzser vagyok, de élvezem! Ez a nagyon megalapozott szakmai kapcsolat Karády Katalinnal kezdődött, de reményeink szerint más tervekkel is folytatódni fog. Miután láttam, hogy Tündében nagyfokú alázat és szenvedély lakozik, megpróbáltam igénybe venni azokat a kulturális helyszíneket, ahol erre lehetőség adódott.
- Filmesztétaként mit jelent önnek Karády neve?
K.L: Amikor az első könyvemet írtam, nem szerettem Karádyt. A másodiknál sem, de a harmadik összeállításnál már igyekeztem tárgyilagosabb lenni. Talán síron túli üzenet lehet, hogy lám, soha nem szerettem őt, most viszont kénytelen vagyok ennyit foglalkozni vele. Úgy vélem, színpadi színésznőnek nagyon rossz volt, máig népszerű filmjeiben pedig vegyesen voltak jó és rossz pillanatai, a dalai viszont örökzöldek. Szerencsére Tünde személyében egy olyan énekesnő adja elő őket, aki nem csak kiváló hang, hanem igazi színpadi jelenség, fenomén is egyben.
-Tünde, hogyan fedezte fel magának a legendás művésznőt?
K.T: Minden egy monodrámával kezdődött. Tavaly nyáron Ne kérdezd, ki voltam címmel mutattuk be Laci színművét a kapolcsi Művészetek Völgyében, Gál Ildikó rendezésében. Azért mondtam igent, mert a Karády-dalok egybevágnak az életem múltbéli és aktuális pillanataival, így személyes üzenetet közvetíthetek Fényes Szabolcs dalszövegein keresztül. Nem Karádyt hallom a dalokban, a saját életemről éneklek. A Karády-műsoron kívül Bujdosó Jánossal kezdtünk el dolgozni egy másfajta zenés koncepción alapuló fellépésen. Számomra csak az fontos, hogy olyan dalokat énekelhessek, amelyeket szívből tudok énekelni - nem fogok olyan szövegeket átadni, melyek nem kompatibilisek az érzéseimmel, eddig gyűjtött tapasztalatimmal. Gyermekkoromban anyám sokat nézte Karády Katalint és Jávor Pált, de akkor még toporzékolva kértem, hogy kapcsolja el a tévét. Nagyon hosszú az út, ami önmagunk megismeréséig vezet.
- Mely dalokkal képes leginkább azonosulni?
K.T: A Ne kérdezd, ki voltam mellett a Holnap, ki tudja, holnap látsz-e még? című dal áll igazán közel hozzám. Alapvetően arról szól, amit magam is érzek: nincs biztos pont az életben. Teljesen kiszámíthatatlan a szakmám, de a magánéletem is az. Egy előadóművész mindig keresgél, kísérletezik. Nem kis feladat olyan műsort összegyúrni, amit hosszú távon tudok úgy csinálni, hogy azt élvezzem is. Szeretnék olyan értéket képviselni, ami Magyarországon sajnos nehezen eladható, de nagyon boldog vagyok, hogy egyáltalán azzal foglalkozhatok, amivel szeretnék. Nehéz az életem, de megéri küzdeni.
- Mi az a plusz, amit Tünde közvetíteni tud a dalokkal?
K.L: Hallatlan impulzív élményt kelt az, ahogyan saját stílusában énekli Karády slágereit. A szöveg ugyanaz, a hangzás viszont vadonatúj. Az igazi csoda az, hogy Tünde képes ugyanazokat az érzéseket megpendíteni, amiket egykor Karády tudott. Számomra ő igazi felfedezés. Azért örülök ennek a kapcsolatnak, mert ez nagyon kifordított a sarkaimból. Nem szégyellem megvallani, ebben a korban tudtam még tanulni, s az általa képviselt színpadi világtól. Az elmúlt évben elkezdtem színdarabokat írni, születtek olyan színművek, amelyek kvázi Tündére, egy reménybeli majdani színésznőre íródtak.
- Elképzelhető, hogy néhány év múlva színésznőként fogja keresni a kenyerét?
K.T: Kacérkodom a gondolattal, Kriszt László rendezőhöz járok színész mesterkurzusra. A decemberi vizsgaelőadásunk a Fészekben Kazán István Kamaraszínház Cole Porter-musicalje lesz, amelynek próbáin úgy érzem magamat, mint gyermek a játszótéren. Azért is örülök neki, mert visszakanyarodhatok oda, ahonnan elindultam, ugyanis korábban blues-jazz vonalon mozogtam. Persze nem biztos, hogy valaha jó színésznővé válok, de ez a kihívás inspiráló számomra.
