Terjedelmes cikkben elemzi a Heti Válasz annak a személynek a cselekményét, akinek a nevét én egy pud aranyért sem írnám le. (Amennyiért az egyszeri szovjet filmbéli párttitkár sem adott bélyeget az elhajló elvtárs tagkönyvébe...) A személy - akit, ha embernek lehet nevezni, legföljebb a genomjának köszönheti - felrúgott (vagy nem) egy menekülő apát a gyermekével. A jelenet bejárta a világsajtót, öregbítendő a már úgyis öregecskedő Orbán Viktor rezsimjének hírnevét.
Utálatos, ha sajtó a sajtónak vájja ki szemét, de itt politikailag mégsem szabad elsiklani. (Miként, hogy úgy terem nálunk a terrorista, mint a szarvasgomba. Nehéz megtalálni, ügyes sertések kellenek hozzá.) A szebb - de biztosan nem soványabb – napokat megélt/megélő Borókai főszerkesztő lapjának embere mozgókép-elemzővé lényegült. Úgy bebizonyítja a kétlábon járó DNS ártatlanságát, mint ide Lacháza. Azt még tagadni sem merik – nehéz is lenne –, hogy a nőivarú operatőr ocsmányul megrúg egy fiút, meg egy lányt. De az apát a fiúval biztosan nem. Vagy igen.
Én végignéztem az összes felvételt, és azt kell mondanom, hogy itten jogi esetről van szó. A nevében ember (röviden: némber) akkorát rúg a menekülő felé, amilyenre az egész Puskás Akadémia sem lesz képes soha. Mármost gáncsolt-e a „nemzetibe” belegárgyult csatorna szakmunkása? Erről a büntetőjog-elmélet tudna mesélni. Létezik ugyanis olyan jogi fogalom, hogy „alkalmatlan tárgyon elkövetett emberölés kísérlete”. Ez nem jelent mást, mint, hogy – például - valaki halott emberbe szúrja a kést. Az alkalmatlan tárgy a halott.
Tessék mondani, semmíti a névtelen senki tettét, hogy nem sikerült a kirúgás?
Amúgy pedig jelzem: Magyarország, a még pislákoló demokrácia is alkalmatlan tárgy a jelenlegi kormányzáshoz. De döfködik.
