holokauszt;levéltár;vészkorszak;

- Szenzációs iratok a vészkorszakból

Bemutatták tegnap Budapest Főváros Levéltárában azt a több ezer oldalnyi, a magyar holokauszt időszakából származó irategyüttest, amely egy fővárosi, Kossuth téri lakásfelújítás során került elő.

A budapesti zsidóságot 1944 júniusában sárga csillaggal megjelölt házakba költöztették. Ennek előkészítéseként Budapest helyettes polgármestere 1944. május 30-án elrendelte valamennyi fővárosi lakás és bérlő összeírását. Az összeíráshoz kiadott és június 1-jén szétosztott adatszolgáltatási íveket a háztulajdonos vagy házfelügyelője 24 órán belül volt köteles kitölteni. A formanyomtatványokon a lakások lakbérét, szobaszámát, utcai vagy udvari fekvését, valamint a háztulajdonos és valamennyi bérlő "zsidó" vagy "nem zsidó" mivoltát kellett feltüntetni.

Mindeddig úgy tudták, hogy a kitöltött adatszolgáltatási ívek nem maradtak fenn. Azt feltételezték, hogy - miként a székesfőváros lakásügyi ügyosztályának teljes II. világháború alatti anyaga - ezek is megsemmisültek az ostrom alatt. A most előkerült 5-7 ezer oldalnyi adatszolgáltatási ív Budapest XI., XII., XIV. és kisebb részben XIII. kerületi ház lakóiról ad információt. Azt, hogy ki, mikor és miért rejtette el az iratokat, egyelőre nem tudják.

Még élvezi a kormányfő bizalmát Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnöke, marad fideszes parlamenti képviselő, miniszterelnöki biztos. Pedig a kormány egyetlen rendelettel az összes kiemelt uniós projektet elvette a szervezettől, miközben pénzügyi szabálytalanságok miatt vissza kell fizetnie 272 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumának, emiatt még az idén csődbe mehet.