erőszak;Lajosmizse;

FOTÓ: police.hu

- Hasba szúrta kislányát az apa - Otthagyták a mentők?

Emberölés kísérlete miatt nyomoz a rendőrség a kislányát megszurkáló lajosmizsei férfi ügyében, ennek keretében azt is vizsgálják, hogy rajta kívül mást is terhel-e felelősség a gyerek állapotáért - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

Bársonyné Magó Krisztina őrnagy a nyomozás érdekeire hivatkozva nem tudott bővebb tájékoztatást adni az ügyről. A Blikk információi szerint a mentőszolgálat ügyeletére érkezett bejelentésben az szerepelt, hogy egy gyermek és egy felnőtt sérült van a helyszínen, de a mentők csak az apát látták el és vitték kórházba. A gyermek csak aznap délután került a kecskeméti kórházba - ekkor már sokkos állapotban volt -, onnan a sérüléseinek súlyossága miatt a szegedi klinikára kellett szállítani, ahol végül megmentették az életét.

FOTÓ: police.hu

FOTÓ: police.hu

Szeptember 11-én vették őrizetbe a 31 éves lajosmizsei férfit, aki többször hason szúrta egyéves kislányát a lakásukban. A kislányt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A férfit a kihallgatása után őrizetbe vették a rendőrök, majd a nyomozási bíró 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte. 

A Demokratikus Koalíció szerint a menekültügy kapcsán aggasztó folyamat indult el a demokratikus ellenzéki oldalon. Erről pénteken beszélt Gréczy Zsolt a párt szóvivője a Liberálisok csütörtöki menekültügyi konferenciáján elhangzottakra reagálva.