terrorizmus;menekültek;

- Elfogták a röszkei "terroristákat"?

A röszkei zavargásokban vehetett részt az a két migráns, akiket további hét társukkal együtt éjszaka a Zala megyei Gelsén fogtak el a rendőrök - közölte péntek reggeli hírfolyamában a köztévé. A két elfogott migránsnak még zajlik az ellenőrzése és az elszámoltatása.

A helyszíni információk szerint a múlt heti röszkei zavargásokban vehetett részt az a két migráns, akiket további társaikkal együtt éjszaka a Zala megyei Gelsén fogtak el a rendőrök. A migránsokat szállító egyik vonatról egyelőre ismeretlen körülmények között szálltak le, de a rendőrök elfogták őket.

Kettőjükkel szemben felmerült, hogy részt vehettek a múlt heti röszkei zavargásban, ezért terrorizmus gyanúja miatt vizsgálódnak az ügyükben - értesült a köztévé.

Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője közölte: összesen nyolc embert állítottak elő az éjszaka Zalában. Az ő ellenőrzésük és elszámoltatásuk még zajlik, ezért további információkat egyelőre nem kívánt közölni. Hozzátette: azt az információt nem tudja megerősíteni, hogy az elfogottak között valóban lehetnek-e olyanok, akiknek közük lehetett a röszkei incidenshez.

Halálos baleset történt az M85-ös autóúton a Győr-Moson-Sopron megyei Enesénél. Az autóút érintett szakaszán, Budapest felé teljes útlezárás van - közölte a megyei rendőrség péntek hajnalban.