embercsempészek;

- 33 migránst zsúfolt egy furgonba az embercsempész

Embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség egy román férfi ellen, aki az általa vezetett kisteherautóba zsúfolva 33 migránst szállított volna Mórahalomról Ausztriába - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.

Szanka Ferenc közölte, a férfi ellen vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt emeltek vádat.

A vádlott a megbízóival abban állapodott meg, hogy háromszáz-négyszáz euró fejében a magyar-szerb határtól Ausztriába szállít mások által korábban a zöldhatáron átkísért migránsokat. 

Március 26-án a férfi Röszkén beült egy mások által otthagyott kisteherautóba. Mórahalom térségében felvett 33 határsértőt - huszonegy afgán, hét szír, négy szomáliai és egy iráni állampolgárt -, és közülük a társaival harminc embert a raktérbe zsúfoltak be. Az utoljára beszállók már rádőltek a bent kuporgókra, és kiegyenesedni sem tudtak. 

A raktérben érdemi szellőzés nem volt, így már rövid idő alatt jelentkeztek az oxigénhiányos állapot és a megnövekedett szén-dioxid-koncentráció első tünetei. A migránsok fokozott testi és lelki gyötrelemnek voltak kitéve, egészen addig, míg mintegy fél óra elteltével a rendőrök meg nem állították a járművet.

Az alkalmazottak felét bejelentés nélkül, feketén foglalkoztatták egy szombathelyi társasház építése során, emiatt a Nemzeti Adós és Vámhivatal, akár több millió forintos bírságot is kiszabhat az érintett vállalkozásokra - közölte csütörtökön Cséve Szabolcs, a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának sajtóreferense.