Zugló;rézhulladék;

- 40 milliós rablás Zuglóban

Negyvenmillió forint értékű rézhulladék elrablása miatt emeltek vádat egy három emberből álló csoport egyik tagjával szemben - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.

Ibolya Tibor közleménye szerint a vádlott és ismeretlen társai 2011 tavaszán egy éjjel az arcukat maszkkal eltakarva  bementek egy budapesti cég XIV. kerületi telephelyére, berúgták a portásfülke ajtaját, majd a biztonsági őrt megkötözték. Ezt követően elvittek egy vontatót a pótkocsijával és az azon tárolt - egy másik cég tulajdonát képező - mintegy 23,5 tonna rézhulladékkal együtt. 

Amikor a vontatóból kifogyott az üzemanyag, a járművet Herceghalom külterületén hagyták, a pótkocsit pedig az azon lévő fémhulladékkal ismeretlen helyre szállították - írta a főügyész.

A vádlott és társai által eltulajdonított vontató, illetve pótkocsi értéke több millió forint, míg a rézszállítmány értéke negyvenmillió forint volt - fűzte hozzá. A férfival szemben jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, ez a bűncselekmény öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - zárul a közlemény.

Orbán egyik súlyos titkát mondta el véletlenül Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter – még lemondása előtt – 50 ezer forintot nyert el egy kártyapartin a kormányfőtől - írja a Bors.