menekültek;Vatikán;

- Menekültcsaládot fogadott be a Vatikán

A háború elől hazájából elmenekült négyfős szíriai családot fogadott be a Vatikán - jelentette be pénteken a pápai alamizsnahivatal. 

A Damaszkuszból származó kétgyerekes családot a Vatikán tulajdonában levő lakásban helyezték el a Szent Péter tér közelében. Ferenc pápa szeptember 9-én felszólította egyházát az Európába érkező bevándorlók befogadására. Ezután jelentette be a Vatikán, hogy befogad két bevándorlócsaládot. 

A szír családot a pápai állam területén levő Szent Anna-plébánia közössége segíti. A család tagjai menekültkérelmet nyújtanak be az olasz hatóságoknak, ami azt jelenti, hogy a következő hat hónapban a szülők nem vállalhatnak munkát. Ezért fél évig a vatikáni plébánia közössége támogatja őket. A Vatikán által segített másik bevándorlócsalád még nem érkezett meg Rómába. 

Mindkettőt Konrad Krajewski püspök, pápai alamizsnás "választotta ki" a dél-olasz Lampedusa szigetére érkezett bevándorlók közül. A Vatikáni Rádió nyilvánosságra hozta, hogy a jezsuita rend által működtetett Centro Astalli bevándorlókat segítő római humanitárius központ 2014-ben ötvenezer euróval (15 millió forint) segítette az Olaszországban menekültkérelmet benyújtó bevándorlókat a kérelem adminisztrációs költségeinek kifizetésében. Ferenc pápa 2013 szeptemberében kereste fel a központot, ahol menekültekkel találkozott. 

A Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa a római bevándorló-állomásoknak ajánlotta fel azt a mobil orvosi rendelőt, amelyet Bajorország ajándékozott az egyházfőnek, és eddig a Szent Péter téren állt. 

A NATO további regionális parancsnoki központokat akar létrehozni a keleti tagországokban, így Magyarországon és Szlovákiában - közölte pénteken a német médiának adott nyilatkozatában az atlanti szövetség egyik szóvivője.