Magyarország;NATO;

- NATO-központ épül Magyarországon?

A NATO további regionális parancsnoki központokat akar létrehozni a keleti tagországokban, így Magyarországon és Szlovákiában - közölte pénteken a német médiának adott nyilatkozatában az atlanti szövetség egyik szóvivője.

E tervekről a tagállamok védelmi minisztereinek október 8-ikai brüsszeli tanácskozásán kívánnak dönteni. Az Oroszországgal kiéleződött viszony miatt a NATO hónapok óta erősíti védelmi infrastruktúráját a szövetség keleti területein. Már döntés született parancsnoki központ létesítéséről mindhárom balti államban, valamint Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában. E központoknak jövő év júliusára alkalmazhatóvá kell válniuk. 

Az új parancsnoki központok tervezési és koordinációs szerepet töltenek majd be katonai gyakorlatok során, illetve az újonnan felálló gyorsbeavatkozású erő esetleges bevetésekor. NATO-források szerint a nyugati katonai szövetség a Krím félsziget jogellenes orosz bekebelezése és a kelet-ukrajnai szeparatisták támogatása nyomán egyértelmű jelzéssel kívánja figyelmeztetni a terjeszkedő törekvéseket tápláló moszkvai vezetést arra, hogy az észak-atlanti szervezet megvédelmezi valamennyi tagállamát.

Szlovénia az Európai Unió és a schengeni rendszer szabályainak megsértésével vádolta meg pénteken Horvátországot, miután Zoran Milanovic horvát miniszterelnök kijelentette, hogy országában a továbbiakban nem tudják regisztrálni és elszállásolni az újonnan érkező menekülteket.