Mások éppen ellenkezőleg gondolták, Abbado emléke éppen azzal örökíthető meg, ha Luzern él tovább, változatlanul fogadja a legnemesebb orkesztrákat. A berlini és a bécsi filharmonikusokat, az amszterdami Concertgebouw-t, élén a nyolcvanhat éves mesterrel, Bernard Haitinkkal és másokkal.
Hiszen az idén az is ünnepet érdemelt, hogy a francia Pierre Boulez, Bartók hiteles tolmácsa, aki ugyancsak vezényel tovább, betöltötte kilencvenedik születésnapját. Mindezt az idén Gustav Mahler jegyében kellett tovább vinni, mert Abbadónak is az egyik kedvence volt, és alkalmat kínált, hogy az idén jelen voltak a nagy „mahleristák”, köztük Haitink, és egy 37 éves lett „ifjú”, Andris Nelsons. Az agg a IV. szimfóniát vezényelte, a „kölyök” az Ötödiket. Nem meglepetés, hogy a szigorú kritika Haitink tökéletességét dicsérte. Minden hangja az egyszerűség és a hitelesség, a nagy osztrák, ha élne, a hallatán öröm töltötte volna el. Szép volt Nelsons is, írták a kíméletlenek, de még érnie kell, fölidézte az orosz hegységek hangulatát, legközelebb tökéletesebb lesz.
Az idei ünnep fontos volt azért is, mert meg kellett találni Abbado utódát, aki követi Luzernben a nemes milánói művét. A véletlen hozta, hogy az örökös is milánói lett, a „szerencsétlen” Riccardo Chailly, aki kis híján maradt le arról, hogy a brit szigetországba hazatérő Sir Simon Rattle helyét vegye át, a legendás berliniek élén. Teljes kárpótlás számára Luzern. Abbado neve miatt is, meg azért, mert vele nem szakad meg a svájci zenei ünnep, minden esztendőben változatlanul oda zarándokolhatnak a gyönyörű muzsika imádói. Elringatózni a megszólaló hangjegyek varázsában, és meglelni az olyan nagy öregek utódait, mint az örökifjú holland Bernard Haitink is.