Nagyváradon a váradvelencei temető őre a napokban jelentést tett a rendőrségen, hogy az eltemetett katonák sírjai közül egyiket valaki megbolygatott és a fejfát lazán a rögökbe dugta.
Alig indult meg az ügyben a nyomozás, amikor megjelent a rendőrségen özvegy Sármár Istvánné és elmondta, hogy ő bolygatta meg a férje síri nyugalmát. Sármán István volt a férje, a debreceni 39-ik gyalogezred népfölkelője. Fönt az északi harctéren srapnellövést kapott. Súlyos sebével Nagyváradra szállították, ahol három héttel később belehalt a harctéren szerzett sebébe. A felesége mosásból élt Nagyváradon.
Néhány nappal ezelőtt az özvegyasszony szomorú kis odújában bekopogtatott a gólya, de harmadnapra a kis újszülött már meg is halt. A hősi halált halt népfölkelő özvegye szegényes kis koporsót ácsolt a fiának és úgy akarta, hogy a fiú egy sírban nyugodjék az édesapjával.
Így jutott el a temetőbe, ahol éjnek idején fölásta a férje sírját és a lazává tett göröngyök közé temette a csecsemője parányi holttestét, Minthogy a rendőrség meggyőződött róla, hogy az asszony igazat mondott, intézkedett a kis hulla megfelelő eltakarítása iránt.
Özvegy Sármán Istvánné előadása azonban olyan gyanús volt, hogy a rendőrség jónak látta megvizsgáltatni. A városi orvos eszelősséget konstatált és intézkedett, hogy a szánalomra méltó teremtést a mentők az elmekórházba szállítsák.
Népszava 1915. szeptember 14.