palesztinok;Jeruzsálem;tüntetők;Templomhegy;

- Összecsapás Jeruzsálemben

Néhány órával a zsidó újév kezdete előtt összecsapásra került sor a rendőrség és a tüntetők között a jeruzsálemi Templomhegyen (Mecsetek sétányán). Az AFP hírügynökség tudósítása szerint a konfliktusban részt vevő felek egymásnak ellentmondóan nyilatkoznak a történtekről. 

Palesztinok azt állították, hogy az izraeli rendőrök behatoltak az al-Aksza mecsetbe (az iszlám harmadik legszentebb helyére) ahol károkat okoztak. Hogy pontosan milyen kárt, arról nem szól a jelentés. Az izraeli rendőrség közleményben cáfolta ezt. A rendőrség szerint egy csoport fiatal palesztin elbarikádozta magát a mecsetben szombatról vasárnapra virradóra, arra készültek, hogy megakadályozzák a zsidó újév alkalmával a templomhegyre látogató zsidókat.

A palesztin tüntetők maszkokat viseltek, kövekkel és petárdákkal dobálták a rendőröket. Olyan csöveket is talált a hatóság, amelyek alkalmasak arra, hogy robbanóanyaggal töltsék meg, közölte a rendőrség. A tüntetést vasárnap délelőtt, könnygáz bevetésével számolták fel.

Benyújtotta kabinetje lemondását szombaton Ibráhím Mahlab egyiptomi miniszterelnök, amit Abdel-Fattah Al-Sisi államfő el is fogadott. Egy órával a lemondás után már ki is nevezte az új miniszterelnököt, akinek egy hete van a kormányalakításra. A kairói döntés azért volt váratlan, mert Egyiptomban októberben parlamenti választásokat tartanak.