Most a központi téma a Magyar álom volt. És mivel sokan meglehetősen rosszakat, a hatalomnak nem tetszőket álmodnak manapság, ezért nyilván az sem véletlen, hogy a tegnap tizenötödik alkalommal, az Ötvenhatosok terén megnyílt tárlathoz idén alig akart összegyűlni a pénz, sőt még mindig hiányzik belőle, tán azért, mert évek óta vihart kavar a rendezvény.
Szögesdrótot ugrik át szétterpesztett lábbal egy nő, éppen a drót fölött látható, miközben magához szorít egy kisgyereket, az ARC kiállításának első helyezett óriásplakátján. Elszántság tükröződik a roppant erőfeszítést végző nő arcán, érezhető a szenvedés, de az is, hogy nem tántorodik meg, legyőzi a lehetetlen akadályokat, ha muszáj. Márpedig muszáj.
Van mire rácsodálkozni FOTÓK: TÓTH GERGŐ
Kelemen Orsolya első helyezett, Magyar feeling című plakátjának jobb felső sarkában szögesdrótból formálódik az olimpia jelképe, az öt karika. A felirat pedig 2024, amikorra sokan álmodják a Magyarországra rendezett olimpiát. Provokatív alkotás. Dühös. Elkeseredett. Nem véletlen, hogy vannak hasonló tematikájú művek. Például Mátrai István ÁlomOlimpia című munkája. Ezen hatalmas, ünneplő tömeg látható erős narancssárgás fényben. A felirat pedig az, hogy Felcsút 2024 olimpia.
A rémes az, hogy a hazai megvilágításban még az olyan nagyszerű dolog, mint az olimpia is rossz fénybe kerül, annak jelképévé válik, hogy sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. És persze rögtön odagondoljuk, hogy mi mindent nem bírunk, mennyi-mennyi égető dologra, létkérdésre nem jut pénz, amikhez képest az olimpia csak légvárakra építő nagyzolásnak tűnhet, ahogy a túlzott stadion építés szintén, ami persze ugyancsak megkapja ezen a szabadtéri, ingyenes tárlaton a magáét.
Végveszély
Idén ez a sokak által kedvelt kiállítás is csaknem végveszélybe jutott. Sehogy se akart rá összegyűlni a pénz. Még most, hogy megnyílt, is hiányoznak hozzá milliók. Az egyik óriásplakát éppen arról szól, hogy, ha tehetjük, adakozzunk még. Kérdezem Geszti Pétert, akinek nevéhez első pillanattól kötődik ez a szabad, civil kezdeményezéssel teli tárlat, hogy mindig ilyen nehéz volt-e a szponzorszerzés? Válaszként Michel Houellebecq Behódolás című regényéből hozza a példát. Egy képzeletbeli helyzetről szól a mű, arról, hogy a mostani esztendőhöz képest néhány év múlva egy iszlám párt kerül hatalomra Franciaországban, és ennek következményeként elkezd megváltozni a hétköznapi élet. Azt érezte, hogy ez történik velünk is Magyarországon, csak nem az iszlám kapcsán, hanem annak a kormányzatnak a működése kapcsán, amely öt éve hatalmon van.
Az ARC-al is ugyanaz történik Geszti szerint, mint minden mással a hétköznapokban, hogy amiről azt gondolják az emberek, hogy esetleg sértheti a jelenlegi rezsim érdekeit, azt nem akarják támogatni, ahhoz nem akarnak kapcsolódni, miközben becsülik, szeretik, tisztelik. Van egy általános aggodalom és félelem, amitől sok emberből, cégből elvész a bátorság. Elvész akár az önérdek felismerése is, mert az ARC százezres tömeget mozgat meg, igen jó reklámfelület. A korábbi években nagyvállalatok támogatták folyamatosan a kiállítást. Aztán lassan elkezdtek elmaradozni. Pedig tényleg erős reklámfelületről van szó, mert mióta az internet és a facebook dühöng, mindenhová eljutnak ezek a képek. Csak miután kritikusak, ellépnek a korábbi támogatók, mert nem akarnak úgymond veszélyzónába kerülni. Hogy hátha nekik káruk származna abból, ha támogatnák ezt a rendezvényt. Geszti úgy gondolja, hogy sokan ezt túlaggódják, de minél jobban behatolt a politika a hétköznapi életbe, minél inkább konfliktusossá, indulatossá vált, és minél jobban aggódni kezdtek akár a civilek, akár a cégek, annál kevésbé támogatták az ARC-ot, hiszen annál konfliktusosabb témák jelentek meg a plakátokon. Az utóbbi években szóban mindig elmondták, hogy „nagyon kedveljük az ARC-ot, nagyon szeretjük, kimegyünk megnézni, és tudnánk is használni, de ne haragudjatok, nem tehetjük meg, hogy támogatjuk, mert necces témákat dob fel, és lehet, hogy a cégünk érdekelt lesz egy pályázatban, egy közbeszerzésben, és ilyen apróság miatt nem akarunk rajta elbukni. „
Nincs ártó szándék
Ez utóbbit már általában nem mondják, de nyilvánvaló, hogy ez az indok. Geszti egyébként nem gondolja, hogy itt ártó szándék van. Ez a tárlat lehetőség arra, hogy a civilek elmondják a véleményüket. Szabadon, függetlenül. A pályázók pedig rendszerint okosak, lendületesek, tele vannak jó szándékkal, hogy javítsanak a világon, fejezte be Geszti.
Az ARC olykor vihart vet és vihart arat. Nem botrányos, de kétségtelenül vitára ingerel. 2006-ban például azt mondta Geszti, hogy "Megpróbáljuk kicsapni a biztosítékot" . Ekkor a közöny volt a téma, és maguk az ARC létrehozói szerveztek a kiállítással párhuzamosan tűntetést a közöny ellen. 2012-ben pedig a rendezvényt támogató MAHIR az egyik plakátot kivetette a kiállításról, mert az éppen a cég állami megrendeléseit figurázta ki. Egy évvel később „Így gyalázzák a magyarokat az ARC- kiállításon címmel közölt képeket az egyik nem finomkodásáról híres portál,amelyben egyenesen azt írták, hogy „évről évre alázzák meg a magyarságot és nemzeti jelképeinket.”
Összeszűkült területen
Most is nyilvánvalóan vannak, akik nem jó szemmel nézik ezt a tárlatot. Tán ezért is derült ki az utolsó pillanatban, ahogy a sajtótájékoztatón elmondták, hogy bár nőtt a helypénz, a rendelkezésre álló terület igen jelentősen csökkent. Vagy azt nem szeretik, ha egy pozitívnak szánt jelenséget kifiguráznak? Semperger István pályaművén például Komlós Juci látható a Szomszédok sorozatából, amint mint egy képregényben, egy szövegbuborékban azt mondja, „ A kisboltból CBA lett.” Alatta pedig a nagy felirat a ma sulykolt szlogennel, „A magyar reformok működnek.” A címe pedig mindennek, hogy: Nekünk bejött az élet. Az egyik kedvencem a mostanában oly gyakori, szemenszedett hazugságot pellengérezi ki. Tóth György plakátjának címe: Tény és való. Egy négylábú szék látható rajra, melynek kiesett az egyik lába, ott hever a földön. A két hatalmas felirat pedig arról beszél, hogy „Ez a szék erősödik!” Illetve, hogy „Tény: A három lábú szék a legstabilabb a világon.” Van olyan plakát, amin csak óriási betűkkel annyi látható, hogy „Unom.”Tóth Györgyi munkáján pedig egy néhány fekete vonallal felvázolt rozoga tévé kerül középpontba, melynek képernyőjét betölti a narancssárga fény. A felírat: Olyan. Amilyen. Kerül. Amibe.
A politikusok ezúttal is megkapják a magukét
A politikusok most sem úszták meg, ahogy az előző években sem. Gyakran bizonyos közszereplők névvel, képpel láthatók. Az egyik alkotáson méghozzá százhuszonhárman, mintha egy osztálytablón lennének. Baloldalt fölül, Orbán Viktor, mint igazgató, jobboldalt fölül, Trócsányi László igazságügyi miniszter, mint osztályfőnök. Alul pedig nebulókként a Fidesz és a K.D. N. P. képviselői. A felirat az, hogy „Akik leszavazták az átláthatóságot.” Alul meg is magyarázzák, hogy ők tették nehezebbé és drágábbá, hogy hozzáférhessünk közérdekű adatokhoz.
Hát ez nyilván sokaknak nem tetszik, ahogy nyilván az se, amire voksoltak. Az ARC, ha tetszik, ha nem, hathatós, olykor vitriolos párbeszédet folytat a közügyeinkről. Kint jártamkor iskolások és öregek egyaránt nézték. Időnként hangosan felnevettek. Ezen a tehetséges tárlaton azon röhögünk, ami nagyon fáj.
