Bejárta a világsajtót az a kép, amely lapunk 2. oldalán (is) látható. A német kancellár egy szír menekülttel fényképezkedett. Angela Merkel csütörtöki napját a menekültügynek szentelte. Aligha azért, mert így akarta volna javítani népszerűségi mutatóit. Mellesleg a menekültek beengedéséért sokan bírálták is, még saját pártja, s belügyminisztere is. De ez feltehetően aligha zavarta, hiszen régóta következetesen vallja: európai megoldásra van szükség, mégpedig az uniós tagállamok közös elhatározásából.
Magyar részről arra még várhat. Ezt nem csak a hivatalos magyar megszólalásokból tudhatja, hiszen a különbségeket már napokkal ezelőtt bárki érzékelhette. Pontosan akkor, amikor a magyar miniszterelnök - legfőbb minisztere társaságában - elment a déli határ térségébe. Orbán Viktor és Lázár János ugyanis egyáltalán nem szelfizett a menekültekkel, sőt, messzire elkerülte őket. Látogatásuk egyetlen célja az volt, hogy megnézzék, hogyan áll a kerítés építése. Hogy aztán a kormányülésen meghozhassák a megfelelő és sürgős határozatokat.
A magyar álláspont éppúgy következetes, mint a német kancelláré. És így változatlanul szemben áll Angela Merkelével. A rendező elv, hogy megvédjük a schengeni határokat, érvényt szerzünk a jogszabályoknak, ha kell erővel is, válsághelyzet kihirdetésével. Lázár János még azzal is képes volt kérkedni csütörtöki tájékoztatóján, hogy mennyire emberségesen oldják meg a nyakukba szakadt problémákat. Miközben pontosan az emberség hiányzik minden cselekedetükből. Nem feltétlenül szükséges persze közös fotókat készíteni a menekültekkel, de emberszámba venni őket, azt azért nagyon kellene.
Ehelyett viszont a hatalom embereinek nyilatkozataiból olyan érzésünk lehet, mintha az ellenség már meg is támadta volna Magyarországot. Nagyon jellemző, hogy Orbán Viktor immár lázadásnak nevezte azt, amit a menekültek az utóbbi napokban csináltak. Azt viszont nem említette meg, hogy a magyar hatóságok következetlen lépései jelentős mértékben hozzájárultak a történtekhez. Ausztria már tapasztalhatta ennek következményeit, Szerbia majd csak a jövő héten fogja. Akkor, amikor esetleg visszatoloncolják az onnan érkezőket, ha az unió biztonságosnak minősíti, amire azért most jó esély van. Joggal vetődik fel persze a kérdés, hogy ha Magyarország csupa rendkívül biztonságos állammal van (lesz) körülvéve, ahová bárkit (mindenkit) vissza lehet küldeni, akkor miért is van szükség a nagy elánnal épülő kerítésre. Ha csak nem az vezérli az ország vezetését, hogy környezetünkben lehetőleg mindenkivel rosszban legyen, kivéve persze Szlovákiát, amely a visegrádi négyek tagjaként (is) kiáll a magyarok mellett, s szembeszáll a uniós elképzelésekkel.
Miközben természetesen a kedves vezető és hű fegyverhordozói nem győzik hangsúlyozni, hogy egyetlen cél vezérli őket: megvédeni Európát a népvándorló hordáktól, méghozzá összhangban a közös európai szabályokkal. És nem veszik észre, hogy e nagyon nemes célt egyáltalán nem európai módon, s nem az európai normák szellemében igyekeznek elérni. A jelek szerint ismét egyszer csődöt mondott a problémamegoldó képességük és ezért újra a - számukra - már bevált recepthez folyamodtak. Ellenségeket képzelnek oda is, ahol nincsenek és erőből reagálnak olyan helyzetekre, amikor gondolkodni kellene és esetleg kompromisszumokat kötni. Csakhogy a kedves vezető erre semmikor nem volt hajlandó és ehhez a szokásához továbbra is tartja magát.
Pillanatkép a mai Európából: Merkel menekültekkel szelfizik, Orbán bekeményít. Hosszan elhúzódó pillanat.