emberölés;Lajosmizse;szurkálás;

Fotó: Thinkstock

- Egyéves kislányát szurkálta meg konyhakéssel

Őrizetbe vettek egy 31 éves lajosmizsei férfit, aki többször hason szúrta egyéves kislányát csütörtökön a lakásukban - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

A férfi konyhakéssel életveszélyesen megsebesítette a kislányt, akit kórházba vittek. A 31 éves férfit a kihallgatása után őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték az előzetes letartóztatását. Az ügyben a rendőrség emberölés kísérlete bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.

A vám- és pénzügyőrök az egyik vizsgált helyszínen erősáramú alumíniumkábelt és villanyoszlopot is találtak, míg egy másik telephelyen több mint fél tonna különféle alumíniumkábel került elő, amelyek eredetét a kereskedő semmilyen okmánnyal nem tudta igazolni.