Az Európa Kiadó új kiadványának apropója, hogy a kötet témájául szolgáló személy száz éve, 1915. augusztus 6-án Apponyi Géraldine grófnőként látta meg a napvilágot a monarchiabeli Budapesten. Aztán a következő cirka kilenc évtizedben olyan életutat járt be, amelyet hollywoodi forgatókönyvírók sem tudnának csak úgy összerittyenteni. Azonban ez a sokat látott asszony élete alkonyán is vallotta, hogy hiába kapta ezt ajándékba a sorstól, soha nem vágyott kalandos életre.
Megelevenedett tündérmese
A francia Joséphine Dedet már fiatalkorában megismerkedett a magyar lány történetével, aki az albán királyhoz ment feleségül, s ez a rendkívüli életút nem hagyta nyugodni. "Már gyermekkoromban megismerkedtem Géraldine féltestvérével, aki édesanyjának egy francia katonatiszttel kötött második házasságából született. Nyolc-tízévesen, a szépséges és csodált királynéról hallva, úgy éreztem, mintha egy tündérmese elevenedne meg előttem. Azonban csak a politikatudományi tanulmányaim során jöttem rá arra, hogy története túlmutat egyéni sorsán, s az Albánia és a régi Európa végzetét példázza" - mondta el a szerzőnő a budapesti könyvbemutatón.
Joséphine Dedet húsz éve határozta el, hogy izgalmas történeti munkában dolgozza fel Géraldine királyné életét. Az akkor már nyolcvanéves, dél-afrikai emigrációban élő nagyasszony nem sokkal azt követően, hogy levelet kapott Joséphinetől, készséges választ küldött, amelyben támogatásáról biztosította a szerzőt. Egy évig tartó aktív levelezés után a királyné beleegyezett, hogy a fiatal hölgy felkeresse Johannesburgban, sőt a nyilvánosság elé soha nem tárt magánlevelezéseit, családi fényképtárát is rendelkezésére bocsátotta.
Mindabból, amit Géraldine mesélt neki, egy olyan mozgalmas, örömmel és keserűséggel egyaránt teli életút rajzolódik ki, amelyet azok is szívesen olvashatnak, akik semmiféle előképzettséggel nem rendelkeznek a magyarok egykori "sztárját" illetően. A történet, amely lineárisan követi végig Apponyi Géraldine életét, előbb a magyar arisztokrata apai és skót gyökerű amerikai anyai őseinek családtörténetével indul (rokoni kapcsolatban állt még Nixon elnökkel, Robert Frost költővel is). A regény nagy erőssége, hogy nem csupán a történet alanyával bánik korrektül, hanem tisztességes képet fest a történelmi korokról is, amelyekben Géraldine élt.
A fehér rózsa
Fordulatokban gazdag volt Apponyi Gyula gróf és az amerikai milliomosnő, Gladys Virginia Steuart századelői megismerkedése, éppúgy, mint az első világháború időszaka, amelybe Géraldine beleszületett. A Monarchia felbomlása után családja Svájcba emigrált, onnan csak évek múltán tértek haza. Azonban azalatt, míg az ifjú hölgy az Egyesült Államokban és Párizsban folytatott tanulmányokat, családja szinte maradéktalanul elszegényedett, így a leendő királyné egy ideig kénytelen volt a Nemzeti Múzeumban dolgozni havi nyolcszáz pengős tekintélyes fizetésért. Ekkoriban már évek óta feleség után nézett I. Zog albán király, aki 1928 óta vezette a muszlim országot.
"Dinasztiaépítő tervei megvalósításának céljául Zogu először Olaszországban nézett magának feleségjelölteket, azonban a 15. századi albán nemzeti hős, Szkander bég utódai visszautasították megkeresését. Ezt követően hazája egykori patrónusa, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamaiban keresett alkalmas feleséget" - árulta el Csaplár-Degovics Krisztián történész, albán-szakértő. A király tetszését rögvest megnyerte az időközben szabályos szépséggé cseperedett magas, karcsú Géraldine, akit vonzereje miatt fehér rózsának becéztek.
A nála húsz évvel idősebb Zog király meghívta Tiranába, de ő vonakodva mondott igent. Csakhogy a személyes találkozás alkalmával rögvest megtetszettek egymásnak: a király megkérte kezét, s 1938 áprilisában fényes külsőséges között összeházasodtak. A házasság Géraldine számára sem társadalmilag, sem anyagi tekintetben nem volt előnytelen. Zog király álmában sem gondolhatta, hogy olyan párt talál, akivel szerelmi házasságot köthet. Másrészről Géraldine Albániába érkezve első pillanattól fogva tisztában volt vele, hogy mire van szüksége a dinasztiaalapító szándékokat dédelgető uralkodónak, s a konzervatív muszlim társadalomnak, amelynek szereplőjévé vált.
Szívével gondolkodott
Az albánokat a mai napig leginkább azzal lehet lekenyerezni, ha a saját nyelvükön szólunk hozzájuk, a királyné pedig '38 áprilisától a következő év áprilisáig tartó regnálása idején több ízben szólalt meg albánul. Joséphine Dedet úgy véli, igazi népszerűségének az lehetett az oka, hogy soha nem magával, hanem minduntalan másokkal foglalkozott. Különleges személyiségének alapja éppen az érdeklődés, a bizalom és a törődés volt. Idén századik születésnapját ünneplő legjobb barátnője a mai napig vallja: Apponyi Géraldine igazi csábereje volt, hogy a szívével tudott gondolkodni.
Géraldine a modern nő prototípusa, aki számára szülőföldje élete végéig kedves maradt, éppúgy, mint a választott hazája, Albánia, amelynek sorsával többállomásos emigrációja idején is foglalkozott. Szomorú mozzanat életéből: a királynénak férjével együtt az Albániát megszálló olasz fasiszták elől néhány nappal gyermeke születését követően, legyengülten kellett menekülnie. Hatvanhárom évnek kellett eltelnie, mire a nemzetgyűlés engedélyével a királyi család visszaköltözhetett Albániába.
A 2002-ben elhunyt királyné azonban azt már nem érhette meg, hogy a dinasztia visszakapja a tiranai palotát. "Géraldine soha nem szerette volna, ha a magyarok vagy az albánok elfelejtik, azonban úgy néz ki, a magyarok nem ápolják annyira az emlékét, mint azt az albánok vagy éppen a franciák teszik" - nyilatkozta lapunknak Joséphine Dedet, a Géraldine-kötet írónője.
Talán mostantól máshogy lesz.
