Jó dolog a foci. Az egyik legszebb benne, hogy minden szereplője, valamennyi eseménye millió aspektusból megközelíthető. Nézzük most innen is, onnan is a magyar válogatott Eb-selejtezőbeli teljesítményét, különös tekintettel a hétfő esti, belfasti eredményre (1-1)!
„Csak derűsen!” verzió… Álljon a sereg élén magyar vagy német kapitány, a piros-fehér-zöld együttessel bizony számolni kell. Nem indult jól a csoport, ám az Észak-Írországtól elszenvedett hazai vereség óta senki sem tudta legyőzni Magyarországot. Védekezésben már a nemzetközi szintet idézi a társaság, a legnagyobbak is megirigyelhetik az öt meccses sorozatunkat, amelyben egyetlen gólt sem kapott a kapusunk, a szürke mackónadrágok ura, hogy azt ne mondjuk, Királya. Árulkodó, hogy a világranglistán hetedik helyen álló románok egyszer sem tudták legyőzni a magyar csapatot, amely hétfőn másodpercekre volt a bravúrtól. Ha nincs az a fránya kipattanó labda a ráadás pillanataiban, 1-0-ás sikerrel ér véget a derbi. Öröm az ürömben, hogy így is megmaradt az esély az Európa-bajnoki szereplés kiharcolására, józan számítások szerint a legrosszabb eshetőség a csoport harmadik helye, amely pótselejtezőt ér. Aztán jöhet a párharc az elitkörbe jutásért. Csak így tovább, fiúk!
„Újabb magyar átok” verzió… Ilyen nincs. Ez már sok. Megint a legvégén kapunk gólt! Újra így úszik el a győzelem! Hányadszor fordul elő? Miért mindig csak velünk? Mondjuk borítékolható volt... A szövetségi kapitány rosszul cserélt, védőt küldött a pályára, amikor – emberelőnyben futballozva – egy újabb magyar találat végképp eldönthette volna a meccset. No persze: miért most nyert volna Magyarország, amikor az előttünk álló csapatok közül senkit sem tudott legyőzni? Álomcsoportnak indult, lehet, hogy rémálommá válik. Hiába a felemelt Európa-bajnoki mezőny, a gyengélkedő ellenfelek, ha az egy év alatt a harmadik szövetségi kapitány által irányított magyar együttes képtelen élni a lehetőségekkel. Marad a honi nihil, no meg a legyintés, mondván, majd legközelebb talán kijutunk a kontinenstornára. Negyvenhárom éve hallgatjuk…
Egy történet, két megközelítés. Tessék választani!
