tűz;Franciaország;

Illusztráció. Fotó: Thinkstock

- Tragédia! Gyerekek is meghaltak a tűzben - VIDEÓ!

Nyolc ember, köztük két gyerek meghalt szerda hajnalban egy lakóházban keletkezett tűzben Párizs északi részén - közölték rendőrségi források. Az első vizsgálatok szerint feltehetően bűncselekmény történt.

Kétórás különbséggel kétszer csaptak fel a lángok Párizs 18. kerületének egyik lakóházában, azaz két beavatkozásra volt szükség ugyanazon a címen, először hajnali fél háromkor, aztán fél ötkor" - közölte Gabriel Plus, a párizsi tűzoltóság szóvivője. A tűz először az épület földszintjén lobbant fel, majd a lépcsőházon át átterjedt a felsőbb emeletekre. Oka egyelőre nem ismert.

Száznál több tűzoltó vett részt a lángok oltásában. Rendőrségi források szerint az áldozatok közül ketten úgy vesztették életüket, hogy kiugrottak az épület ablakából. Bernard Cazeneuve belügyminiszter felkereste a tűzeset helyszínét, és úgy nyilatkozott: korai egyelőre arról beszélni, hogy mi okozhatta a tüzet. A párizsi ügyészség a bűnügyi rendőrséget bízta meg az ügy kivizsgálásával, ami arra utal, hogy az első vizsgálatok szerint feltehetően szándékos gyújtogatás történt.

"Egyértelmű, hogy amikor két hívást kapunk ugyanazon az éjszakán, nem lehet nem arra gondolni, hogy szándékosságról van szó" - mondta Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője. "Mindent megteszünk, hogy fényt derítsünk ennek a tragédiának a hátterére" - jelezte közleményben Francois Hollande államfő.

A helyszínre ellátogatott Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere is, aki elmondta, hogy nem szociális lakásokban ütött ki a tűz, és az épület nincs szanálásra ítélve. Egy magánkezelésben lévő házról van szó, amelyben 15 lakást érintett a tűz. "Párizs ma délelőtt gyászol" - mondta a főpolgármester. Az elmúlt tíz évben ez volt a legsúlyosabb tűzeset a francia fővárosban.

Az Európai Unió tagállamai felelősek a közös határok ellenőrzéséért, s rajtuk áll, hogy milyen intézkedéseket léptetnek életbe, hogy gondoskodjanak az uniós határok biztonságáról. Falak építése nem oldja meg a problémákat, úgy véljük, nem a megfelelő üzenetet közvetíti, ugyanakkor minden államnak jogában áll úgy védeni saját határát, ahogy jónak látja – válaszolta lapunk kérdésére Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének szóvivői irodája. Azt a kérdést tettük fel, a Bizottság elnöke hogyan látja a magyarországi menekülthelyzetet, különös tekintettel a kerítés felhúzására a déli határon.