- Miért esett Vaszarynak erre a regényére a választása?
- Ez a könyv a háború után 44 évig nem jelent meg. Vaszary Gábor, aki a maga korában épp olyan népszerű lektűr író volt, mint Rejtő Jenő, tiltólistára került, mert 1948-ban a családjával együtt Svájcba emigrált. 1989-ben jelenhetett meg újra a Ketten Párizs ellen, és rögtön a családunk kedvence lett. Miután két évig nem kaptam támogatást dokumentumfilmre, 2012-ben egy MTVA-pályázat hatására elővettem régi kedvencemet, és felcsaptam tévéfilm-írónak. A pályázatom sikerrel járt, így valósult meg a háromrészes tévéfilm.
- A regény eredetileg 1938-ban jelent meg, az utolsó békeévben. Akar-e erről az Európáról valami fontosat elmondani a film?
- Nem. Vaszary sem akart, mi pedig nem akartunk utólagos politikai utalásokat beletenni. A regény könnyed komédia, épp úgy igyekszik elkerülni a súlyos morális kérdések felvetését és megválaszolását, mint az egész akkori magyar társadalom. Nemhogy az utolsó békeévben, de még 1941-ben sem akarta Magyarország észrevenni, hogy Európában már két éve háború van. De a könyv egyébként is időtlen. Arról szól, hogyan próbál meg két kamasz pénz és nyelvtudás nélkül boldogulni Párizsban. Valószínűleg a sikerének is ez a titka, hiszen tele van olyan szituációkkal, amiket mindannyian átéltünk már külföldön. A történet egy testvérpárról szól, a felelőtlen Radonyi Laciról és az egy fokkal józanabb öccséről, Paliról, akik kiutaznak a 30-as években Párizsba, hogy ezzel imponáljanak Laci szerelmének. Ott aztán összefutnak kint élő magyar léhűtőkkel, és megkezdődnek a bonyodalmak. Természetesen szerelmi szálak is fontos szerepet játszanak a filmben.
- A regény máig érvényes értéke a humora. Hogy sikerült ezt átvinni a tévéjátékba?
- Nem volt könnyű, mivel a humor fő forrása a könyvben, hogy Radonyi Laci, akinek az egyes szám első személyű naplója a regény, teljesen másképp látja és értelmezi az eseményeket, mint az olvasó. De azt hiszem, a Lacit alakító Sándor Péter ezt tökéletesen megértette és el tudta játszani, Barna Zsombor, Pécsi Ildikó, Thuróczy Szabolcs, Pindroch Csaba, Kecskés Karina és Malek Andrea pedig remek partnerek voltak a mókázásban.
- A tévéjáték képi világában mennyiben ragaszkodott a korhoz?
- A jelmezek, díszletek, smink és frizurák tekintetében igyekeztünk hűek lenni a 30-as évek világához. Kosztümös filmet csinálni mindig nagy kihívás, mert a néző folyton azt vizslatja, hogy mi nem stimmel. Ugyanakkor jó játék egy másik kort életre kelteni, amit én nagyon élveztem. Annyira, hogy a saját lakásomból is bekerült néhány tárgy a díszletbe: régi rádió, régi kard, gramofon, fali díszek. A képi világ ezzel együtt remélem, hogy azért modernnek hat, Kardos Sándor operatőr úgy világít, és olyan kameramozgásokat használt, ami remélhetőleg a mai gyorsan pergő filmekhez szokott fiatalok számára sem lesz lassú vagy unalmas.
- Dokumentumfilmjeiben a retrónak hangsúlyozott szerepe volt, ez hogyan működött a játékfilmben?
- Egykori történelem szakosként és magánemberként is szeretem a magyar 20. századot, annak minden borzalmával és szépségével együtt. A Budapest retró, Balaton retró és Magyar retró című dokufilmjeimnek a 60-as évek volt a témája, amit azért szeretek, mert ugyan Kádár-korszak volt meg kommunizmus, de mégis a szüleim fiatalkora volt. A Ketten Párizs ellen-beli 30-as éveket pedig azért szeretem, mert ugyan Horthy-korszak volt, meg épp a nácik oldalán sodródtunk bele a háborúba, de mégis a nagyszüleim fiatalkora volt. Virágzott a magyar irodalom, és imádom a korszak slágereit, filmjeit is.
- Mennyiből telt ki a három részes film?
- 160 millió forintból hoztuk ki a háromszor 50 perces sorozatot. Ebből 116 milliót az MTVA-tól kaptunk, 18 milliót tett bele a Katapult Film, és 26 millió volt a 20% közvetett támogatás a Filmalaptól.
- Hol forgatta a múlt századi Párizs helyszíneit?
- Talán meglepő, de az egész filmet Budapesten forgattuk. Egy mini stábbal ugyan voltunk négy napig helyszíneket fotózni Párizsban. Ez jó volt, hogy lássuk, hogyan helyezkednek el azok a híres épületek, amiket trükkben be akarunk tenni egy-egy jelenetbe. De arra jutottunk, hogy a párizsi utcák is annyira tele vannak mai óriásplakátokkal, fényreklámokkal és graffitikkel, az autókról nem is beszélve, hogy semmivel sem nehezebb a 30-as évek Párizsát Budapesten létrehozni, mint Párizsban. Az Andrássy út, az Operaház környéki kis utcák, a Bajza utca és a Benczúr utca néhány részlete remek Párizzsá alakítható, a Víziváros hangulatos kis lépcsői pedig jól elmennek Montmartre-nak. A színészek kiválasztásában a felnőtt szereplőkről volt elképzelésem. A nagyobb gondot a két 18-20 év körüli főszereplő fiú kiválasztása jelentette, valamint a francia lányoké, akiknek nemcsak csinosnak kellett lenniük, hanem franciául is jól kellett beszélniük. Őket egyhónapos castinggal választottuk ki. A két főszereplőmre, Sándor Péterre és Barna Zsomborra nagyon büszke vagyok, mert nem csak jó színészek, de a 30-as évek stílusával is nagyon jól azonosultak. A legnagyobb élményem, hogy éreztem, a stáb minden tagja szereti a filmet, és remélem, ez majd a nézőknek is átjön.
(A Ketten Párizsban második része szeptember 9-én, a harmadik pedig szeptember 16-án látható a Duna Tv-ben.)
