dugó;menekültek;halott migránsok;

Illusztráció: Thinkstock

- Halott menekültek - Hatalmas a dugó a razzia miatt az M1-esen (fotók!)

Az Ausztriában bevezetett fokozott gépjármű-ellenőrzés miatt feltorlódtak az autók az M1-es autópályán, reggel óta 30 kilométeres kocsisorban ülnek az autósok. Délelőttre a hegyeshalmi, a soproni és a kópházi határnál megszűnt a torlódás - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hozzátették: az M1-es autópályán továbbra is mintegy 30 kilométeres a kocsisor. A rendőrség a gépjárművezetők türelmét kéri, illetve azt, hogy az érintett útszakaszon fokozott figyelemmel közlekedjenek.

 MTI Fotó: Krizsán Csaba

MTI Fotó: Krizsán Csaba

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter vasárnap jelentette be, hogy Ausztria megszigorította a fellépést az embercsempészek ellen. Keleti határátkelőinél vasárnap estétől minden olyan járművet megállítanak és ellenőriznek, amely alkalmas arra, hogy embereket rejtsenek el benne. Közölte azt is, hogy a határ közelében, valamint a nemzetközi főútvonalak mentén ellenőrző pontokat hoznak létre. 

A belügyminiszter hangoztatta, hogy az intézkedés várhatóan fennakadásokat idézhet elő a közúti forgalomban, de az emberéletek megmentése és az embercsempészek elleni hatékony fellépés érdekében el kell viselni az ilyen ideiglenes közlekedési nehézségeket. A szigorítást egyeztették Magyarországgal, Szlovákiával és Bajorország német szövetségi tartománnyal - tette hozzá.

Határozatlan ideig tart a razzia

Határozatlan ideig tart az Ausztria keleti határán az embercsempészek elleni fellépés részeként bevezetett fokozott közúti ellenőrzés - mondta Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter, aki a magyar-szerb határon húzódó kerítésről azt mondta: "illúzió azt gondolni, hogy az ilyen intézkedések megállítják a menekülteket". A menekültek "új utakat találnak majd" - tette hozzá.

Minden egyes halálos áldozat azt jelzi, hogy "gyorsan közös európai megoldásra" van szükség - hangoztatta Joahanna Mikl-Leitner, kiemelve, hogy "mindenekelőtt egy méltányos elosztási kvótát" kell bevezetni. A közös megoldás kidolgozásához "egyszerűen nyomást kell gyakorolni", és ehhez "minden eszközt használni kell". Például "meg kell kérdőjelezni" az uniós támogatásokat és "csökkenteni kell a támogatásokat" mindazon tagállamok esetében, amelyek nem hajlandóak a "szolidáris felelősségvállalásra" - mondta az osztrák belügyminiszter.

 

A független Király Kálmánt választották polgármesternek vasárnap a Somogy megyei Balatonszabadiban, ahol egyúttal képviselőket is választottak, miután májusban a hat tagú képviselő-testület feloszlatta magát, mert nem tudott együttműködni a tavaly októberben megválasztott Tóthné Balogh Mária (független) polgármesterrel.