Magyar kivándorlók érzik magukat cudarul különböző országokban, és jobbára hiába kergetik a boldogság kék madarát, de itthon tán még cefetebbül érezték magukat, így visszatarthatatlanul mehetnékjük támadt. Erről regél a Katona József Színház egyik legsikeresebb produkciója, az Illaberek. Arról, hogy tömegek hagyják el az országot, és csak kevesen találják meg kint a helyüket, gyüttmentekként kezelik őket.
De az itthon maradott hozzátartozóiknak sem könnyű, családok szakadnak szét, szerelmek mennek tönkre, így se jó, úgy se jó, sehogy se jó. A dokumentumok alapján összeállított előadás napi kínokról, feszültségekről, elviselhetetlen szituációkról beszél, a történelem alájátszik, hiszen most hozzánk érkeznek ezrével a bevándorlók, Máté Gábor rendező nyilatkozta is, hogy erről is bekerül majd jelenet a produkcióba.
Októberben pedig bemutatják Az olaszliszkai címmel Borbély Szilárd darabját, ami arról a tanárról regél, akit kisgyerekei szeme láttára vertek agyon egy romák lakta faluban. Ugyanakkor régóta a teátrum műsorán van Grecsó Krisztián Cigányok című műve, ami tények alapján szól a rút előítéletek miatt, elvetemülten meggyilkolt cigányokról. És közben persze egy olyan országról, amelyben ilyen esetben a hivatalos szervek finoman fogalmazva sincsenek a helyzet magaslatán, a gyűlöletkeltés felülről vezérelve is politikai érdekből folyik, a feszültség kibírhatatlanná eszkalálódik.
Dermesztő, hogy Spiró György évtizedekkel ezelőtt írt darabja, a Kvartett, ami éppen arról is beszél, hogy a kisemberben milyen temérdek előítélet, félelem, gyanakvás gyűlik össze, mennyire begubózik, próbálja távol tartani magát a politikát, milyen mértékben felerősödik mai, ugyancsak rettegéssel és bizonytalansággal teli korunkban. A Pesti Színházban látható, Marton László rendezésében.
Ahogy azért szintén megáll a levegő, amikor Örkény István Kulcskeresők című groteszkjének rádióriportere a miskolci előadásban azt kiabálja a közönség felé fordulva, hogy „ha befogják a számat, a tenyeremre írom, és így járom az utcákat, hogy mindenki lássa: Álmodók! Önhitegetők! Világbolondítók!”. A W: S. Othello a Stúdió K.-ban, A koldusopera, a Julius Caesar a Vígben és még jó néhány produkció, leplezetlenül mutatja be az elaljasult, gátlástalanná vált hatalom természetrajzát.
A mostani helyzetben a dolgát jól végző színház akarva akaratlanul politikai szószékké is válik. Agóra lesz belőle, ahogy már a régi görögöknél is az volt. Sok esetben a színházkritika is megint politikai publicisztikává válik, mint egykor, az úgynevezett szocializmusban. Nem véletlen, ahhoz képest, hogy csak néhány millióan néznek évente nálunk színházat – ami különben a lakosság számát tekintve nemzetközi viszonylatban szép eredménynek tekinthető -, a színház szava messzire hallik.
Az elmúlt időszakban tán ez volt az a művészeti ág, amely körül a legtöbb országos visszhangot kiváltó botrány, balhé, purparlé keveredett, legyen az direktorválasztás, egy-egy provokatívnak kikiáltott rendezői megoldás, pénzelvonás, miegymás. Ez azokat is izgatja, akik nem elkötelezett színházba járók.
Most is lesz több direktori pályázat. A tavalyi évad elején több pesti igazgató mandátumát is meghosszabbították, szerencsére Eszenyi Enikőét is, bár az ember nem egészen értette, hogy akkor előtte miért volt szükség pályázat ismétlésre, temérdek megalázó tortúrára, de hát a hatalom kiszámíthatatlansága is félelmet keltő harci eszköz. Meg nyilván a fejetlenség is nagy úr.
Az idén a legizgalmasabbnak a Radnóti Színházért folytatott viadal ígérkezik, az tudható, hogy Kováts Adél, aki régóta ott játszik, ringbe száll, és ő lehet a záloga annak, hogy az, amit Bálint András eddig a színház élén nívósan képviselt, folytatódik. A Katona élére pedig újra pályázik Máté Gábor, aki pedig megőrizve, megújítva, és természetesen munkájára is számítva, azt viszi tovább, amit Zsámbéki Gábor képviselt a teátrum élén. A színház színvonalas, a gazdálkodása is rendben, így semmi nem indokolja a direktorváltást.
De hát persze láttunk mi már karón varjút, például a legtöbb vidéki színház esetében, ezek zömébe nagyra duzzadó botrányok közepette a hatalom a saját klienseit ültette az igazgatói székbe, és gyakran egyáltalán nem a legjobb szakembereket. Ők a színpadon nem foglalkoznak napi aktualitásokkal, elharapózik a bulvár, a könnyedén búfelejtő szórakoztatás, a „remény színháza”, ami mint a politika, leplezi a bajokat, csaknem a világok legjobbjának hazudja a mienket. És ez nyilvánvalóan ugyanúgy cél, mint az állami médiában, ha úgy tetszik, erről szól a ki nem mondott megbízatás.
A színházi szakma is kettészakadt. Eklatáns példája, a jéghegy csúcsa volt ennek, az a szintén nagy port felvert ügy, hogy a Magyar Teátrumi Társaság nem akarta a Pécsi Országos Színházi Találkozó zsűrijébe Csáki Judit kritikust. A Magyar Színházi Társaság pedig egyáltalán nem állt ki érte. Az utóbbiban hamarosan tisztújítás várható, kérdés, jelenthet-e ez hathatósabb szakmai érdekképviseletet, vagy minden marad a régiben. Az idén is folytatódik a területfoglalás. És esetleg továbbra is szűnnek meg színházak, mint tavaly a Bárka, már az idén az igen értékes, független Szputnyik, előtte pedig a Budapesti Kamaraszínház.
Párbeszéd a magyar színház jövőjéről címmel előadó-művészeti szakmai konferenciát szervez a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának indítványozására és támogatásával a debreceni Csokonai Színház augusztus 28. és 29. között a Kölcsey Központban. Ezen a plenáris ülés nyitott, de a szekcióülések zártak. Nehezen érthető, hogy a párbeszédhez miért szükségesek csukott, a sajtó elől elzárt ajtók. Persze sejtéseink lehetnek.
A tavalyi évadnyitón a szakma képviselői együttműködést hirdettek. Ez az elmúlt szezonban olyan nagyon azért nem látszott. Ezúttal nyilván megint zászlóra tűzik majd az együttműködést. Az eredmény kérdéses. Az biztos, hogy most több teátrum már a publikum számára is látogatható, korai évadkezdetet tart, a Víg például pénteken, az Össztánc felújításával nyit, az Átrium pedig tavalyi legnagyobb sikerével, az Alföldi Róbert által rendezett Az Őrült Nők Ketrecével vasárnap kezdi a szezont. Ebben a produkcióban egy lazán szórakoztató, nem túl jó darab telik meg társadalmi tartalommal, és csaknem tüntetés számba megy. Olyan időket élünk, hogy akár egy helyes kis marhaság is válhat veszélyes gyúanyaggá.