City;Wolfsburg;

- Hoppon maradt a City

Minden túlzás nélkül a Wolfsburg irányítója, a belga Kevin De Bruyne volt az idei labdarúgó átigazolási szezon egyik legnépszerűbb játékosa.

A vörös hajú támadót egy sor csapattal hozták össze, jól értesültek tudni vélték, hogy a Manchester Citynél ír majd alá. De Bruyne végül, röviddel a nyári átigazolási szezon előtt döntött, s bejelentette, hogy a 2015/16-os évadban is a Volkswagen-csapatban kíván játszani.

A City állítólag 40 millió eurót is hajlandó lett volna kifizetni érte. A belga azonban a Sport Bildben kijelentette, hogy ebben a szezonban is Dieter Hecking együttesét erősíti majd. A Wolfsburgnak ez azért is remek hír, mert az együttesnek a Bajnokok Ligájában is helyt kellene állnia.

De Bruyne valóban félelmetes szezont tudhat maga mögött, hiszen 10 gólja mellett 20 gólpasszt adott.

Geszti Péter a közelmúltban szellőztette meg a szomorú hírt, miszerint elképzelhető, hogy az idei évben elmarad az ARC plakátkiállítás, miután több szponzor is visszalépett. Most a Népszava megkeresésére megerősítette: idén is megtartják a rendezvényt, méghozzá a híresztelésekkel ellentétben ingyenesen.