Ezen a nyáron, Brüsszel és Budapest között ingázva, kivételesen nem a politikai, hanem a klimatikus különbségeket éreztem a legfeltűnőbbnek. Brüsszelben az idei nyár kivételesen szép volt, kevés esővel és sok napsütéssel, 22-25 fok közti, kellemes meleggel. Mindig fújt egy kis szél, néha szemerkélt valami eső, s a tenger vize egészen 20 fokig felmelegedett, ami Belgiumban igazi strandidőt jelent. Magyarországon ezzel szemben az eddigi rekordokat döntögető kánikula jellemezte az idei nyarat, többször is újra támadó hőhullámmal, tikkasztó meleggel, vörös riasztással.
Ha a hazai hőségtől nekiszabadult fantáziával mégis politikai hasonlatot keresnék, akkor azt mondhatnám, hogy a kétféle nyári klíma jól kifejezi a kétféle politikai kultúrát is. Belgiumban olyan a közélet, amilyen a klíma volt ezen a nyáron. Mérsékelt, kiegyensúlyozott, hőhullámok és vörös riasztások nélküli. Magyarországon ezzel szemben mintha a klíma is átvenné a politika szélsőségeit. Alig néhány hónapon belül mínusz 20 fokos hideg és plusz 40 fokos hőség is belefér az időjárásba.
Mindez persze csak játék a szavakkal, nyilvánvalóan nem Orbán Viktor, és nem is Gyurcsány Ferenc tehet a hőségről. De az immár rendszeresen visszatérő, és a klímakutatók szerint a jövőben még keményebben támadó kánikulát lassan a politikának is komolyan kellene venni. Globális szinten végre nemcsak szavakban, hanem határozott tettekkel is cselekedni kellene bolygónk felmelegedése ellen. Ám ez önmagában aligha jelent enyhülést a hőhullámtól felforrósodott otthonok lakóinak, a kórházakban, szociális otthonokban, vagy éppen a börtönökben élőknek, az irodákban, gyárakban, boltokban dolgozó embereknek. Budapesten és több vidéki városban az extrém magas hőmérsékletbe az is belejátszik, hogy a tömeges lakásépítkezéseknél hosszú időn át figyelmen kívül hagyták a természetes átszellőzést, beépítették a légcsatornákat. Ezen sajnos rövidtávon már nem lehet változtatni. Valamelyes enyhülést hozhat a zöld tető és a zöld homlokzat, de lényeges enyhülést ez sem jelenthet. A légkondicionálás pedig ördögi körnek látszik, hiszen miközben enyhíti egy-egy helyiség klímáját, hosszabb távon és összességében növeli a légkört károsító üvegház-hatást.
Mégis, legalábbis a belátható jövőben, aligha lehet megúszni a légkondicionálás általánossá válását. Máltán tanúja voltam annak, hogy a kormányzat alapvető szociális jognak tekinti a hűtött lakáshoz, és például a hűtött szociális otthonhoz való hozzájutást. Ha a nyarak lassan nálunk is olyan tűzforróak lesznek, mint ott, akkor ezt mi sem úszhatjuk meg. A járványok elleni védekezés első számú közfeladatnak számít, amelynek jelentősége felette áll minden politikai és ideológiai megfontolásnak. Márpedig az extrém hőség máris sokkal több ember halálért felelős, mint a hazánkban szerencsére ritka járványok. (Talán az influenzát leszámítva.) Ezért ideje lenne közpolitikai szintre emelni a nyári hűtés kérdését. Nyugat-Európában biztató kísérletek vannak például arra, hogy a sok száz vagy sok ezer otthont kiszolgáló távfűtési rendszereket hogyan lehet kétfunkcióssá - télen fűtést, nyáron hűtést biztosító hálózattá - átalakítani. Erre hazánkban elméletileg még nagyobb lehetőség lenne, hiszen komoly, bár nagy energiaveszteséggel járó távfűtő rendszereket örököltünk az államszocialista időkből.
Az is kiderült, hogy a magyar villamosenergia-ipar a ma még inkább luxusnak számító légkondicionálás igényeit is nehezen tudja fedezni. Az elektromos áram közel felét külföldről kell importálnunk, ez hosszabb távon aligha tartható fenn, hiszen a klímaváltozás következtében Európa jelentős részén hidegebb telekre és forróbb nyarakra számíthatunk, s az energia aligha lesz olcsóbb. Természetesen szükség van energiatakarékossági programokra, jobb hőszigetelésre, átszellőzésre, zöld tetőre, megújuló energiára, sok okos és hasznos részmegoldásra. De felelős szakértő nem állíthatja, hogy a jövőben kevesebb elektromos áramra van szükségünk. És végzetes felelőtlenséget követnek el azok a politikusok, akik ilyen téves prognózisokra építik energiapolitikájukat, vagy nem készítenek komoly és részletes energiapolitikai koncepciót, mert az nem olyan „szexi”, mint a digitális írásbeliség, vagy a női emancipáció.
A magyar közélet ma olyan mélységesen átpolitizált, az ideológiai és pártalapú szembenállás olyan pusztító hatású, hogy egyelőre kevés esély van egy hosszútávú, a szociális és környezeti értékeket egyforma súllyal érvényesítő energiapolitika kialakítására. Mindkét fél a maga részigazságait ismételgeti, és süket a másik fél részigazságaira. Pedig a közéletet és a médiát elöntő divattémáknál sokkal fontosabb, hogy minden honfitársunk télen-nyáron elviselhető klímájú otthonban élhessen. És persze általában is élhető otthona legyen, a huszonegyedik század kényelmi és informatikai szolgáltatásaival. Ferenc pápa szavait, amelyben a lakhatáshoz való jogot szent jogként említi, minden demokratikus párt programjának összeállításakor figyelembe kellene venni.
