Történelmi szerepéről mind a mai napig viták zajlanak, ha nem is olyan hevesek, mint amikor még reflektorfényben állt. Vladimír Votápek a cseh „iDNES.cz” hasábjain azt fejtegette a közelmúltban, hogy Gorbacsov megtestesítette mindazt ami a kommunizmusban és a szovjet rendszerben jó volt. Társaival ellentétben ő hitt abban, hogy a kommunizmust erőszak nélkül is fenn lehet tartani. Felismerve a nyugati modelltől való szovjet lemaradást, igyekezett visszavezetni a társadalmat elvi gyökereihez, meghirdette a „peresztrojkát”.
A „glasznoszty”, a reformok és a nyitottság útjára terelte az országot. Közép-Európa neki köszönheti a rendszerváltozást. Federico Mayor Zaragoza, az UNESCO volt főigazgatója a spanyol „El Pais”-ban szintén arról értekezett, hogy Gorbacsov megváltoztatta a világot. Érdemeiről több könyvtárnyi irodalom született, mint ahogy arról is, hogy az ő felelőssége a Szovjetunió szétrombolása. Ellenzői körében inkább az a vita tárgya, hogy politikáját az idealizmus, a hiszékenység, a dilettantizmus vagy a károkozás szándéka vezette. Egy valami biztos: manapság nem akad befolyásos követőkre.
Oroszországban többen vannak olyanok, akik egész politikáját elvetik. Tavasszal a gorbacsovi „peresztrojka” (átépítés) 30. évfordulóján a VCIOM orosz közvélemény-kutató intézet felméréséből az derült ki, hogy az oroszok többsége szerint a gorbacsovi reformok több kárt okoztak, mint amennyi hasznot hoztak. Úgy tekintenek ezekre az esztendőkre, mint amikor az emberek elvesztették a hitüket, az országban káosz uralkodott, amely végül katasztrófához vezetett. Erre a véleményre jutott a megkérdezettek 55 százaléka. ( Volt ez a mutató már 70 százalék is!)
Ronald Reagannel a Fehér Házban FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
A felmérés érdekessége, hogy a mai fiataloknak semmiféle képük nincs a Szovjetunióról, az idősebbeknek meg egyszerűen már nincs kedvük Gorbacsovval foglalkozni. Olyannyira nincs, hogy a különböző népszerűségi listákon Gorbacsov neve eltűnőben van. Legszívesebben végleg elfelejtenék.
Arról, hogy ezt mégse tegyék, a nagypolitika gondoskodik. Tavaly például az alsóház néhány képviselője bíróság elé akarta állítatni a volt elnököt. Azt kérték a főügyésztől, hogy vizsgálja meg azokat az 1991-es eseményeket, amelyek a Szovjetunió felbomlásához vezettek. A kezdeményezők szerint, vitathatatlan Mihail Gorbacsov személyes felelőssége. Akadt, aki egyenesen azt állította, hogy Gorbacsov személyében az állam élén egy külföldi ügynök állt.
Kínának nincs szüksége ilyen esetekre ahhoz, hogy ne feledjék el Gorbacsovot. Ők más utat választottak, tanultak az orosz álmok szertefoszlásából, a durva hibákból. Nem hisznek abban, hogy náluk járható lenne az az út, amelyen Gorbacsovnak törvényszerűen buknia kellett. Csak a nagyon óvatos menetelésben hisznek, amely megrázkódtatások nélkül egy új társadalom felé tereli az embereket. Ennek a társadalomnak a szocializmus nevet adták, de jól tudják, mindaz amit csinálnak valójában a kapitalizmusba vezet.
Óvatosságukra mi sem jellemzőbb, mint hogy a pártatagokkal tanulmányoztatták a Szovjetunió Kommunista Pártja csődjének okait. Ezzel is igyekeztek alátámasztani az orosz példa követhetetlenségét. Egy-egy helyi pártvezető ki is mondta: a Szovjetunió szétesésének kizárólagos felelőssége Gorbacsovot terheli, amiért eltávolodott a marxista-leninista ideológiától. Gorbacsovval kapcsolatban mostanában inkább betegségével, semmint politikájával foglalkozott a média. A Life News honlapján nemrég arról cikkeztek, hogy Gorbacsov részlegesen megbénult és kórházban ápolják. Súlyos betegségét azonban nemcsak a Gorbacsov-alapítvány cáfolta, hanem megjelenésével ő maga is. Számos nyilatkozatával hívta fel magára a figyelmet.
Interjúiban, nyilatkozataiban Gorbacsov a világ legnagyobb hagyományos fegyverkészletével is rendelkező Egyesült Államokat nevezte annak a leküzdhetetlen akadálynak, amely az atomfegyvermentes világ útjában áll. Az amerikaiak hajthatatlanságát okolta azért, hogy a nukleáris leszerelési tárgyalásokat jegelték, és Európa a háború szélére sodródott. Kiállt a katonai kiadások csökkentéséért, a fegyverek új típusainak kifejlesztése és a világűr katonai célokra való felhasználása ellen,
Gorbacsov állást foglalt az ukrán konfliktus kérdésében is. Elfogadja a Krím elcsatolását, ugyanakkor „nagyon buta és veszélyes” próbálkozásnak nevezte, ahogy a nyugat szankcióival meg akarja buktatni Vlagyimir Putyint. Szerinte az elnök megakadályozta Oroszország széthullását. Ez nem jelenti azt, hogy egyetértene Putyin konzervatív, tekintélyelvű politikájával. Sőt, új „peresztrojkát” szeretne és a túlzott központosítás feladását szorgalmazza.
A Russia Today tv-csatornának adott legutóbbi interjújában világossá tette, mennyire nem ért egyet azzal az amerikai felfogással, hogy ők a hidegháború kizárólagos győztesei. Ebből a dicsőségből Gorbacsov is részt kér hazája számára. „A hidegháború befejeződött, mi együtt vetettünk véget neki, ez valójában közös győzelem, minden nép osztozik benne.” Nem tetszik neki, ahogy Amerika visszatér régi politikájához, újrateremti ellenségképét, és egyedüli szuperhatalomként diktálna mindenkinek. „Amerika vezethet, de csak a többi országgal partnerségben, mert ez az egyedüli módszer a vezető szerepre ebben a modern világban”. Az Egyesült Államok utat tévesztett, amikor szuperhatalmat épített ki és egypólusúvá változtatná az egész világot. Úgy véli, Amerikára is ráférne a „peresztrojka”.
Szavai összecsengenek Szergej Rogov akadémikus véleményével. Az USA és Kanada Intézet igazgatója szerint az új amerikai katonai stratégia az új hidegháború doktrínájának a megerősítése. Ami már csak azért is érdekes, mert a korábbi hidegháborútól eltérően, most nincs két egymásnak feszülő rendszer, az ideológiai különbségek lekerültek a napirendről, viszont megmaradt a módszerek egész korábbi tárháza a fegyverkezési versenytől a gazdasági szankciókon át a propaganda támadásokig. Rogov a Pentagon dokumentumából kiemeli azt a tényt, hogy több mint tízszer említi az orosz agresszió veszélyét. Bár elismeri Oroszország hozzájárulását a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásában, a droggal és a terrorizmussal szembeni harcban, mégis az Oroszországgal szembeni fellépésre fókuszál.
Gorbacsov júliusban állást foglalt a németekkel való kapcsolatok rendezéséért, és megengedhetetlennek nevezte a kialakult áldatlan helyzetet olyan esztendők után, amikor a legnehezebb akadályokon is sikerült a két országnak túllépnie. Gorbacsov évtizedekkel a bukása után is többször beszélt arról, hogy igazságos szocialista társadalmat szeretett volna megteremteni. Kommunista hitét sem tagadta meg. Ha megvalósítatlan célját tekintjük, akkor menthetetlenül elbukott. A világ azonban, amit maga után hagyott, gyökeresen megváltozott.
Az 1931-ben született Mihail Gorbacsovot 1985-ben választották meg a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkárának. Felismerve a brezsnyevi időszak stagnálása következtében kialakult súlyos gazdasági helyzet tarthatatlanságát, átfogó gazdasági reformot hirdetett meg, amely a „peresztrojka” néven vonult be a köztudatba. Az alkoholizmus visszaszorítását célozta az a kampány, amely hazájában több ellenséget szerzett neki, mint egész politikája. 1987-ben felvetette a többjelöltes választások lehetőségét és azt is, hogy pártonkívüliek is kormánypozíciót tölthessenek be.
1988-ban törvénnyel biztosította a magántulajdon lehetőségét a szolgáltatásokban és a külkereskedelemben. Meghirdette a „glasznoszty”-ot, a nagyobb nyitottságot a közéletben. Jelentős lépés volt ez a szólásszabadság biztosításának az útján. 1990-ben megválasztották a Szovjetunió végrehajtó hatalommal is rendelkező első - és egyetlen - elnökévé, 1991 decemberében mondott le hivataláról.
A külpolitikában azzal vívta ki a nemzetközi közösség elismerését, hogy szakított a Brezsnyev-doktrinával, hazahívta az orosz katonákat Afganisztánból, az amerikai elnökkel leszerelési megállapodásokat kötött. Máig vitatott tartalmú egyezséget kötött az idősebb Bush elnökkel, tudomásul véve Kelet-Európa jogát a független politizálásra. 1990-ben a történelmi változásokban játszott szerepét Nobel-békedíjjal ismerték el.
