Ma kezdődik az erdélyi magyarság egyik legnagyobb horderejű kulturális rendezvénye, a Kolozsvári Magyar Napok. Az augusztus 15-23. között zajló ünnepség ma már a város életének szerves része, amelynek keretében minden este magyar zenekarok lépnek fel, napközben is teljesen „magyarrá válik” a Főtér. És ez már senkit sem zavar, időnként már román szót is hallani, román fiatalok, vagy kevésbé fiatalok is meg-meg jelennek az esti koncerteken. Nincs román lakossági tiltakozás, pedig elkerülhetetlenül útlezárásokkal, forgalomkorlátozással is jár mindez.
Nyilván ez a normális, talán fölösleges is lenne szót ejteni róla, ha mindez nem épp abban az erdélyi városban történne, amelyet a rendszerváltás után hosszú évekig a magyar-román etnikai szembenállás fellegváraként emlegettek, s amellyel potenciális veszélyforrásként számoltak nem csak Bukarestben vagy Budapesten. Hiszen 1992-2004 között Erdély fővárosa a szélsőségesen nacionalista, esztelen magyarellenes kirohanásairól elhíresült Gheorghe Funar polgármester városa volt, az a város, ahol idővel már nemcsak a villanyoszlopokon sorakozó nemzetiszínű lobogók próbálták hirdetni, hogy „ki az úr a háznál”, hanem piros-sárga-kékben pompáztak a köztéri padok, a játszóterek, a parkolásgátlók és a szemetes kukák is.
Tizenkét év, három mandátum kellett ahhoz, hogy a város román lakosságának többsége kijózanodjon és süllyesztőbe küldje a város fura urát, akinek regnálása már-már behozhatatlannak tűnő károkat okozott Kolozsvárnak. Az 1990. márciusi marosvásárhelyi véres etnikai konfliktus kirobbantásában főszerepet játszó Vatra Romaneasca (Román Tűzhely) színeiben feltűnt ismeretlen egyetemi tanár, Gheorghe Funar 1992 februárjában a magyar veszély hangoztatásával győzte le toronymagasan esélyesebbnek tartott ellenfelét. Sikerének egyik kovácsa a marosvásárhelyi konfliktus emléke mellett az akkori magyar honvédelmi miniszter, Für Lajos egyik félreértelmezhető, így hát szándékosan félre is értelmezett sajtónyilatkozata volt. Ekkora ugyanis már elmúlt a Ceausescu-rezsim bukása utáni nagy román-magyar egymásraborulás, Marosvásárhely fekete márciusa után a román politikum egyre irritáltabban figyelt Budapestre és reagált minden magyar politikai nyilatkozatra és az RMDSZ-hez is ellenségesen viszonyult. Antall József magyar miniszterelnök emlékezetes kijelentése óta, amikor arról beszélt, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke, állandó revizionista veszélyt vizionált Ion Iliescu és környezete. (Ugyanezzel egyidőben viszont a román politikai- és közbeszédben megjelent a moldáv kérdés, a „két román ország”, azaz Románia és Moldova Köztársaság egyesülésének szorgalmazása, amit persze nem tekintettek revizionizmusnak.) Ebben a felfokozott hangulatban hangzott el Für Lajos honvédelmi miniszter beszéde 1992. február 14-én egy MDF pártrendezvényen, Miskolcon.
A történész politikus a határon túli magyarok és a térség biztonságának összefüggésével kapcsolatban ekkor azt mondta, hogy a magyar nemzet itt a Kárpát-medencében nem csupán a Magyar Köztársaságot jelenti, mert a magyar nemzet egy nyelvi nemzeti közösség. Egy olyan nemzet, amelynek egyharmada a trianoni békediktátum következtében jogilag nemzeti kisebbségi státusba került. Ez pedig lényegi összetevője a nemzet biztonságának garantálásában, amely magában foglalja a teljes magyar nemzetet a Kárpát-medencében. A tárcavezető leszögezte, hogy minden magyar felelős politikusnak, a kormánynak és a Parlamentnek minden legitim diplomáciai eszközzel arra kell törekednie, hogy a határon túli magyar kisebbségek veszélyeztetett helyzete ebben az átmeneti időszakban megszűnjön. Egyetlen országos magyar napilap sem számolt be a beszédről, csupán az Észak-Magyarország című, helyi napilap tudósított róla, mégis elegendő volt ahhoz, hogy a szomszédos országokban, Csehszlovákiában és Romániában valóságos földindulást okozzon. Für utólag hiába kért elnézést a leghangosabban tiltakozó Pozsonytól, hiába magyarázta nyilvánosan, hogy beszédét félreértelmezték, hiszen ő sem a határon túli magyar kisebbségek fegyveres védelméről, sem az államhatárok megváltoztatásáról nem beszélt, ez süket fülekre talált. És megágyazott Funar 12 éves kolozsvári uralmának is egyben.
A februári helyhatósági kampány véghajrájában robbant ki a botrány, már kampánycsend volt, amikor minden kolozsvári szavazó postaládájába bedobták a tájékoztatást Funar aláírásával arról, hogy mire is készül a szomszédos Magyarország. És az ígéretet, hogy ő majd Kolozsvárt megvédi ettől a szörnyű veszélytől. Ennek ellenére Kolozsvár sohasem vált az interetnikus szembenállás tényleges fellegvárává, az erdélyi fővárosból sohasem lett Marosvásárhely, a város hangulatát soha nem bélyegezte meg annyira a román-magyar szembenállás, mint Marosvásárhelyét, ennek ellenére Funar könnyedén és fölényesen nyerte második mandátumát. Egy idő után már a „jó gazda” imázsa éltette, bár valójában nem volt az. A várost ugyan nagyon alaposan kezdték takarítani, ennek köszönhette a jelzőt, de a befektetők messzire elkerülték, így kezdett lemaradni a kíméletlen gazdasági versenyben.
Funar bukásához mégis leginkább elhatalmasodó piros-sárga-kék őrülete és a szép lassan kibontakozó médiabojkott kellett. A napon állandóan kifakuló, poros nemzetiszínű lobogók sem tetszettek igazán a nagyközönségnek, de a padok, majd a szemeteskukák piros-sárga-kékre festése a legelvakultabb nacionalisták körében is zavart okozott, a nagyközönség pedig egyenesen a nemzeti színek meggyalázásaként élte meg. Gyűlni kezdtek azok, akik azért haragudtak meg rá, mert szégyellniük kellett azt, hogy románok. Amint egy kolozsvári román egyetemi tanár ismerősöm fogalmazott, bárhová ment Európában, amint megtudták, hogy kolozsvári, azonnal Funar őrületeiről kezdtek érdeklődni, s arról, hogy miért és hogyan tűrik mindezt.
De nyilván a nagy többség nem járt és nem jár külföldre, nekik nem kellett szembesülniük ezekkel a kérdésekkel. Az ő kijózanodásukhoz nagymértékben a mértékadó román média járult hozzá azzal, hogy legfeljebb mínuszos hírbe száműzte a korábban címlapfőhős városgazdát. Mintegy bizonyítva, hogy a negatív reklám is reklám, Funar mindent megtett a médiafigyelem érdekében, de egyre kevesebb sikerrel. 2004 tavaszán pedig távoznia kellett a kincses város éléről.
Azóta visszatért a normalitás Kolozsvárra, s a város is elfoglalhatta mind a gazdasági, mind a kulturális életben az erdélyi fővároshoz méltó helyét. Bár a magyar lakosság aránya már régen 20 százalék alá csökkent, Funar távozása óta minden ciklusban van magyar alpolgármestere a városnak. A magyar-román viszony vihar- és konfliktusmentes. Nemcsak magyar napokat szerveznek minden augusztusban, hanem májusban magyar diáknapok is vannak, s mindez a városvezetés támogatásával és részvételével. A március 15-i ünnepen is, amely a funari időkben mindig potenciális etnikai bombaként ketyegett, a román polgármester is rendszerint részt vesz és beszédet mond. Tavaly, a magyar diáknapokon Emil Boc polgármester, Románia volt miniszterelnöke a párnacsatában is részt vett, amelyen „súlyos vereséget szenvedett el magyar támadói részéről”.
A ma kezdődő Kolozsvári Magyar Napokat is támogatja az önkormányzat. Horváth Anna alpolgármester beszámolója szerint a városvezetés meg is növelte a rendezvény finanszírozására szánt összeget: a tavalyi 130 ezer lejről most 300 ezer lejre nőtt a támogatás. Hogy hogyan viseli mindez Gheorghe Funar, az már senkit sem érdekel. A szélsőséges politikus végképp kikopott az országos és városi politikai élvonalból, sőt szép lassan a köztudatból is. Múlt héten azonban rövid ideig ismét reflektorfénybe került azzal, hogy kétezer lejes bírság kifizetésére kötelezte az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), amiért egy tavalyi kampányszereplésében a „lovak nyelvének” nevezte a magyart a közszolgálati televízióban. Emellett egy országos napilapban, saját költségén meg kell jelentetnie a megbírságolásáról szóló közleményt. A testület a kiszabott büntetést azzal indokolta, hogy Funar kijelentése diszkriminatív, mert a magyar nyelvvel szembeni „ellenséges hangulatot” teremt. "Az ilyen kijelentések interetnikai intoleranciát szítanak, ezért büntetendők".
Funar legnagyobb visszhangot kapott magyarellenes kezdeményezései
1994 júniusában el akarta távolítani a Főtérről Mátyás király szobrát
1996. január 24-én, a román fejedelemségek egyesülésének ünnepén emléktáblát avatott Mátyás király szülőházán, melynek felirata így szólt: "A történelmi hagyományok szerint ebben a házban született Matei Corvin, a nagy hadvezérnek és Erdély fejedelmének, Iancu de Hunedoarának a fia, akit az uralkodása (1458-1490) alatti megvalósításaiért Magyarország legnagyobb királyának tartanak."
Ezt követően jelentette be, hogy március 15-én Nicolae Balcescu és a többi román negyvennyolcas forradalmár emlékére emléktáblát helyeznek el az Avram Iancu (volt Petőfi) utca 20. számú házán, ahol a RMDSZ minden március 15-én koszorúzik annak emlékére, hogy itt szállt meg Petőfi.
1997 szeptemberében levélben arra szólította fel Bitay Károly kolozsvári főkonzult, hogy távolítsa el a főkonzulátus épületéről "a Nagy-Magyarország címerét" tartalmazó zászlót, és helyébe "Magyarország állami zászlaját" tegye ki, illetve távolítsa el a főkonzulátus pecsétjéről a "Kolozsvár" megnevezést.
1999. szeptember 17-én éjjel óriástáblát helyeztetett a Főtérén, a magyar főkonzulátus épülete elé a következő felirattal: "Itt található a magyar kémfészek".
Legutóbbi hőstette nem magyarellenességéről híresült el. Az idei „dakológiai” kongresszuson azzal rukkolt elő, hogy Jézus Krisztusnak semmi köze a zsidókhoz, a Megváltó természetesen „a jelenkori románoknak otthont adó” Daciában született.