Megmaradt azért a fehér abroszos terítés, az utcáról bekukkantva a nagy ablakokon, első ránézésre így is elegánsnak tűnik a hely. De magától értetődő természetességgel ülnek benne rövid nadrágban és pólóban is, a pincérek pedig ingujjban szolgálnak fel. Ódonul drágának hat két jókora csillár, de ahogy az ember jobban megnézi ezeket, észreveszi, hogy kancsókból, és alátétekből formálták őket, meglehetősen ügyesen, rafinált képzelőerővel. A falakon régi fémtálak, bekeretezett, patinásan fakuló fényképek, egy nagy, némiképp foncsorozott tükör.
Az étlap a zsidó és a magyar konyha fogásait tartalmazza, ez nem az a hely, ahol degusztációs menüt, hét-nyolc fogást kell enni ahhoz, hogy valaki jóllakjon. Tasnádi Ákos séf mondja is, hogy itt szólnak a vendégek, ha keveslik az adagot, és sokan betérnek egytálételre is. Sok errefelé a turista, a népszerű Gozsdu udvar közelsége miatt is sokan kószálnak erre, így például a gulyásleves levehetetlen az étlapról. Nincs szó kóser konyháról, de azért például a különböző fogásokhoz kenyérként is kínált macesz egyenesen Izraelből érkezik, és semmibe nem tesznek tejet, vagy tejfölt, ha valaki kér, akkor viszont kap.
Egyébként a macesz igazán ízletesen ropogós, a különböző, a közeli pékségből érkező kenyerek is nagyon finomak.
Zsidó tojással kezdünk, ezzel a kemény tojás, libazsír alapú jellegzetes pástétommal, amibe rendszerint libamájat is darálnak. Itt jóval lágyabb, mint például a legendás Rosensteinnél, aki ugyancsak remekül készíti. Ő nagyobb darabokra vágja a tojást, erőteljesebben is fűszerez, az övét inkább késsel, villával ettem, és hozzá haraptam a kenyeret, itt viszont csaknem ahogy a vajat, rákentem a kenyérre. Később is bebizonyosodik majd, hogy Tasnádi kedveli, ha az általánosnál kicsit lágyabbak, könnyedebbek az ételek, igaz ez még magára a gulyáslevesre is. Az nem egytálétel sűrűségű, attól sem kell félni, hogy úszik benne a zsír, viszont bárányból készül, ami azért mégis a keleti konyha egyik meghatározó alapanyaga. A húsleves pedig, ahogy nagyi adta, piros kis lábaskában érkezik, és naná, hogy maceszgombóc lubickol benne. Ez is könnyedebb, mint mondjuk a Komédiásban, vagy egy régi, tradicionális lelőhelyén, a Kispipában. Nem maceszlisztből csinálják, hanem az Izraelből érkező maceszből, amit kézzel törnek össze, finom por alakúra. A leves gyönyörűen aranysárga, ahogy kell.
Természetes, hogy megkóstoljuk a sóletet, és az is természetes, hogy ezt sütik, ha azt nem is állítják, hogy egész éjjel, lassú tűzön. Jó állagú, ízes a bab, gerslit is kevertek hozzá, és feltétként a töltött libanyak egészen fenomenális, de a füstölt marhaszegy is megteszi a magáét, a főtt tojás pedig nyilván nem maradhat el. Tormás céklát is hoznak hozzá, a hagyományoknak megfelelően, sokan így eszik, és tényleg összepasszolnak. Érdekesen jellegzetes fogás a gersliből készült rizottó, ahhoz puha és mégis ropogós libacomb és máj is dukál. A szarvasból készült vadast nem sütik agyon, a hús pirospozsgásan remekül kiadja a saját zamatos nedveit, a macesz gombóc pedig köretként tér vissza. Desszertként a több rétegű, diót, mákot, almát egyaránt tartalmazó flódni megint csak a klasszikusok közé tartozik. Itt kocka formájúra vágják, gyömbéres almapürét és céklás passiógyümölcs fagylaltot kínálnak hozzá. Horváth Tibor pincér végig gördülékeny, hozzáértő kedvességgel szolgál ki bennünket. Farkas Yevgeny az üzletvezető, lelkesen beszél az étteremről, érződik rajta, hogy vérbeli vendéglátás. Édesapja orosz. Kicsit ironikusan mondja, hogy amikor innen az oroszok kimentek, ők akkor jöttek.
Tasnádi Ákos intenciói szerint a Macesz Bistro nem akar gourmet vendéglő lenni. Itt az a cél, hogy jó alapanyagokból készüljenek az ételek, a vendégek jót, ízeset, akár kiadósat egyenek, de azért az ne feküdje meg nagyon a gyomrukat. A tálalást sem bonyolítják túl, mégis fölöttébb gusztusosak az ételek. Az egyszerűség párosul fantáziával és tehetséggel.
Sorozatunkban az ország legjobb éttermeit mutatjuk be a séf kalauzolásával.