Ha nem a haldokló Nyugat, akkor valami más. Ha nem biztos, hogy Európa olyan lesz-e, amint mi akarjuk, akkor teremtsünk magunknak más Európát. Legalább Közép-Európát. Nevezzük történelmi okulásnak, ha a múltban turkálunk. Főként, ha egy szomszédos szuverén országot használunk – mert úgy gondoljuk, használhatjuk - turkálónak. Ahol egyszer egy évben először vendégek vagyunk. Aztán titkon terjeszkedő társbérlők, végül hangos juss-követelők. Mint a kormányfő teszi Tusványoson. Nem csak ő.
Balog Zoltán emberminiszter igazat beszél, amikor első pillantásra kissé oktalanul a Háromszék című székelyföldi napilapot használva szócsőként, arra inti a magyarokat, megfelelő arányérzékkel tekintsenek önmagukra. Azt se gondoljuk, hogy „mi vagyunk a világ legtehetségesebb nemzete", de azt se, hogy „mindenki jobb nálunk”. Még akkor is igazat mond, ha e mértékletességet önmagának kellene először is gyakorolnia. Mert ugyanabban az interjúban – itt értelmet nyer a látszólagos oktalanság - erős történelmi visszhanggal azt is (és főként azt) mondja: az ezeréves magyar államiság tapasztalata megmutatkozik a magyar intézményrendszerben, a magyar kulturális és tudományos életben, és tetten érhető a magyar polgárok szintjén is, mert tudatosabban élhetik meg az államiságukat, mint azok a szomszédos népek, „akik most tanulják a nemzetépítést. Mögöttünk viszont ott van a több mint ezeréves államiság tapasztalata. Az ezeréves távlat”.
Tekintsünk el most attól a történelmi „apróságtól”, hányszor herdálta el ezer év alatt ez a nemzet a saját államiságát, hányszor kente másra ezért a felelősséget, hányszor kellett azt legalább részlegesen visszaszereznie külső segítséggel, hogy aztán a turáni átkon sírva- vigadva búsongjon a szuverenitás teteme fölött. Emlékeztessünk csak arra, mit tett a regnáló hatalom a legutóbbi öt év alatt, hogy a nemzet ne élhesse meg a maga szabad államiságát. Emlékeztessünk csak arra, mit is mondott néhány hete őszinteségi rohamában Lázár János kancelláriaminiszter: riasztó állapotban van az állam - nagyságát, mozgásképtelenségét és elnehezültségét tekintve. Nem az ezer, hanem a csak ötéves.
Balog emberminiszter mondatai ezért álszentek. Csak annyit jeleznek: Közép-Európa politikájában a kormány életet akar lehelni a magyar szupramácia trianoni holttestébe. Nem a trianoni birodalom-gyilkossághoz vezető öngyilkos nemzetállami politikából tanul, hanem a holttest meggyalázásából. Európa megtagadásával a magyar fensőbbségtudathoz fordul vissza, amely a mitizált ezeréves államiság magasából nézi le a környező nemzeteket, s csak erre, meg egy hazudott mai teljesítményre hivatkozva követel magának vezető szerepet a térségben. A fenti magas kormányzati mondatokat aztán úgy fordítják le radikális hétköznapi nyelvre, mint a Magyar Hírlap publicistája tette a minap, amikor kirohant a bevándorlók ellen: „Ha Árpád bejött, és itt előtte volt valami, akkor azzal, hogy ő bejött, azzal az ottlévők eltűntek. Megszűntek… És ha beáramlanak idegenek, akkor meg mi fogunk eltűnni. Érthető vagyok?” Érthető. Vagy mi, vagy ti. Is nem létezik. Csak a "mi vérünk" hazug igazsága. Félünk, túlságosan is érthető mindez. Főként az országot körülölelő nemzetek értik.
A múlt hónap végén Tusványoson Orbán Viktornak volt két elejtett mondata, amely a beszéde után, csak írásban feltehető kérdésre adott válaszként ki is maradt a televíziós nyilvánosságból. A román-magyar kapcsolatokról nem sok boldogítót tudott mondani, nem emlékezett ugyanis olyanra, hogy vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna Magyarországba, mint 2012 óta, de persze Budapest bármikor kész a tárgyalásokra. Mondta ezt az a kormányfő, aki Erdélyt minden évben egyszer hatalmas politikai sleppel szállja meg, mintegy jelezve: szuverén szellemi és mind inkább fizikai otthona egy másik szuverén nemzetállam területe, ahol évről évre mind többet enged meg magának, nem csak a saját országának szóló bejelentéseket. Románia politikai elitje eközben éppen azzal van elfoglalva, hogy a vélt és valós korrupció ürügyén önmagát felfalja, egyben totálisan megbénítva az országot. Csak sikongat, a magyar(szélső)jobboldal meg már hullarabló lehetőséget lát, meg is jelennek azonnal a magyar kormányfő félprivát nyilvánosságában, közösségi oldalán a Nagy-Magyarország „emléktárgyak”, csakhogy birizgálják a szomszéd csupasz idegvégződéseit.
Hanem elhangzott Tusványoson még egy orbáni mondat, amely többnyire ugyancsak kimaradt a tudósításokból, és amely jellemzi a magyar miniszterelnök új közép-európai „látomását”. Szerinte Lengyelország kirobbanó erőben van, és ez politikai elitjére, annak versenyképességére is igaz. „Ha közép-európai együttműködést akarnak, márpedig a magyarok azt akarnak, akkor azt Lengyelországnak kell vezetnie.” Amiből az következik, hogy az elnökválasztás után Orbán jobboldali győzelmet remél Lengyelországban az őszi választásokon is. Olyan eredményt, amely megnyithatja az utat az ezeréves magyar államiság közép-európai dominanciája előtt, s amely majd zárójelbe teszi nem csak a szerbektől elválasztó kerítést és a moszkvai kokettálást is. Amely abban bízik, hogy Varsó is megérti a magyar gesztust: nem a haldokló, csupán pénzügyi fejős tehén Unióban, hanem a magyarok melletti dominánsként egy új Közép-Európában van a jövője.
Félünk: az ezeréves távlat egy törpe horizontjának bizonyul.