Hogy egy etikai kódex létrehozása a közszférában dolgozók számára milyen célt szolgál, arra épp most kaptunk választ magától Balogh Zoltán kamarai elnöktől. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara eljárást indított Sándor Mária ellen. Az indok: a szakma becsületéért, kollégáiért bátran kiálló „fekete ruhás” ápolónő médianyilatkozataival úgymond "többszörösen megszegte az egészségügyi szakdolgozókra vonatkozó etikai kódex szabályait". Persze most is kilóg a lóláb. A koncepciós eljárás célja valójában az ágazatban dolgozók megfélemlítése, a kritikus hangok elhallgattatása. A klientúrájának vagyoni helyzetét olyannyira szívén viselő kormány az egészségügyi dolgozóknak azt üzeni, eszükbe ne jusson bérük emeléséért, munkakörülményeik javításáért demonstrálni, különben retorziókra számíthatnak.
Ne legyenek kétségeink: a kormány által életre hívott Nemzeti Pedagógus Kart ugyanez a törekvés motiválta, amikor megalkotta a kötelező etikai iránymutatást a pedagógusok számára. Mélységesen hazug a definíció, miszerint „a kódex a pedagógusszakma és hivatás etikai normáinak közmegegyezésen alapuló, a szakma belső összetartozását és ezzel társadalmi megbecsültségét erősítő összefoglalása”. Egyrészt az NPK szakbizottsága a szakma mellőzésével fogalmazta meg a kódexet, mielőtt vitára bocsátotta volna. Másrészt a jelenlegi hatalom semmitől sem retteg jobban, mint bármely szakma „belső összetartozásától”, a közös fellépéstől, a kollégák egymás iránt érzett szolidaritásától. A valódi cél a megosztás.
E sorok írója pedagóguscsaládból származik, így első kézből értesülhetett róla, az Orbán-rezsim mekkora kárt tett máris a magyar oktatási rendszerben. A szélsőséges központosítás érdekében létrehozott Klebelsberg Intézményfenntartó Központ improduktivitását mi sem mutatja jobban, mint hogy mostanra csaknem tízmilliárd forintos adósságot halmozott fel. A tankerületi rendszer bevezetése a megfélemlítést és a tantestületekben végzett politikai tisztogatás lehetővé tételét szolgálja. A rendszerváltozás idején óriási eredményként könyvelte el a társadalom, hogy a pártszervezetek kivonultak a munkahelyekről. Jelenleg ellenirányú folyamatnak lehetünk tanúi: kormányunk éreztetni szeretné jelenlétét az oktatási intézményekben is. Könnyebbé teszi a dolgát, hogy a tankerületi vezetők nem kötelesek döntéseiket megindokolni az érintetteknek.
Az etikai kódex életbe léptetése nyomán orwelli világ köszönt a pedagógusokra. Senki nem érezheti biztonságban magát, besúgók pedig mindig találtatnak. Különösen igaz ez a vidéki tantestületekre, ahol többnyire köztudott, melyik kolléga melyik párt szimpatizánsa. Nyilvános indokok persze akadnak majd bőven. Félő, hogy a regnáló hatalommal nem szimpatizáló pedagógusok az utcán találják magukat, ha teszem azt borotválatlanul jelennek meg munkahelyükön vagy viccelődnek diákjaikkal; erre lehetőséget ad, hogy a kódex a tanárok külső megjelenését is szabályozná, illetve „méltóságteljes magaviseletet” ír elő számukra.
Egyetlen reményünk, hogy e jogilag is aggályos tákolmány megbukik majd a pedagógus szakszervezetek ellenállásán.
