- Czeizel Endre halálára

Egy természettudós számára a halál ugyanolyan természetes dolog, mint a születés, mondta, de azért látszott rajta, hogy megrendült, amikor megtudta, hogy leukémiája van, és körülbelül két éve lehet hátra. Nem erre számított, ő a géntérkép nagy híve, aki egykor Amerikában magának is megnézette, hogy miben fog meghalni, és prosztatarák jött ki végeredményként. Csináltatott is ilyen irányú műtétet, úgy gondolta, hogy megelőzte a jelentős bajt, és ezért, meg a szülei génjei alapján, legalább 90 évet tervezett magának. Túl drága volt még a géntérkép akkoriban, így nem készíttetett teljeset, ami már kimutatta volna a leukémiát is.

Érződött a csalódottsága, hiszen imádott élni, kis gyereke is volt, és a munka szinte mámort jelentett számára, akár rendelt, gyógyított, embereken segített, akár könyveket írt. És ezeket írta még betegen is, többször is belement az emberpróbáló, kínzó kemoterápiás kezelésbe, akár fél évig is volt egyfolytában kórházban. De ott szintén dolgozott, ott írta a zeneszerzőkről szóló könyvét, orvostársai mondták is neki, hogy ennyire szorgalmasnak azért nem kell lenni. De ő élni akart, és neki az élet egyik legfőbb előfeltétele a munka volt.

Körülbelül két hete beszéltem a feleségével, érdeklődtem tőle, hogy van

a férje, mondta, hogy rosszul, és úgy, hogy már nem tud dolgozni, nem akar élni. Már az első kemoterápia után latolgatta, hogy a másodikat nem vállalja, mert annyira szörnyű volt. Aztán a második után ugyancsak úgy döntött, hogy áll a kezelés elé, mert az elmúlt félév annyira gyönyörű volt, hogy hátha részese lehet még ilyen napoknak.

Az a típus volt, aki nem rejtegette a betegségét, úgy gondolta, azzal is segít, ha akár fájdalmasan őszintén beszél róla. Azt se rejtette véka alá, hogy meg fog halni, a bulvár ezt ki is használta, ahogy a magánéletéről adott információkat ugyancsak. Ez bántotta, de tisztában volt vele, hogy közszereplő, és a könyveiben a művészek és tudósok magánéletéről, betegségeiről ő is sokat írt, mert meg volt győződve arról, hogy ez erőteljesen befolyásolja a személyiséget, és még magát az alkotást, kutatást is.

Neki megadatott az, amit József Attila is akart, hogy egész népét taníthatta. Amikor még csak egy tévécsatorna volt, kiürültek az utcák, ha a műsorai mentek. Komoly tudományos kérdésekről tudott közérthetően, de igen felkészülten és szuggesztíven beszélni. Karizmatikus egyéniség volt, aki ugyanolyan remek volt írásban és szóban. Nem veszett el a részletekben. Miközben a tudomány gyakran már a részterületek részterületének a részterületét vizsgálja, ő mint egy reneszánsz ember, igyekezett átlátni az egészet. Ezért sem fordult vele elő az orvosok egyik fő hibája, hogy csak a betegséget nézik, és nem az egész embert. Sőt, ő nem elégedett meg a beteg emberrel sem, izgatták a társadalom legfontosabb kérdései, ezekre szintén lázasan kereste a gyógyírt. Gyakran keményen bátor nyilatkozatokat tett.

Első generációs értelmiségiként tán haláláig bizonyítani akart, 31 évesen már kandidátusi fokozatot szerzett, mohón szipkázott be magába minden tudást. A természettudományok mellett intenzíven érdekelték a művészetek, a humán tudományok, ezeket előadásaiban, műsoraiban is mindig felhasználta. A tévé adta népszerűsége kapásból megsokszorozta irigyei, rosszakarói számát, kollégái közül jó néhány vélték úgy, hogy méltatlanul került ennyire előtérbe. Tán még azt sem tudták lenyelni neki, hogy magas, jóvágású férfi volt, vonzódtak hozzá a nők.

Tévébohócnak titulálták, sőt, nem átallották egyenesen „spermahajdernek” nevezni. Megszámlálhatatlan pedig azon csecsemők száma, akik komoly tudása nélkül nem jöttek volna a világra. 34 ezer baba születésénél segédkezett. Tudása mellé mély humánum, empátia társult, beleképzelte magát annak az embernek a helyzetébe, aki segítséget várt tőle. Mégis kígyót-békát kiabáltak rá. Leminősítették tudósként. Szakmai féltékenységből még kést is döftek a hátába. Pert is akasztottak a nyakába, csecsemők Amerikába való kiárusításával gyanúsították. Ennek történetéből keserű könyvet is írt.

Fontos tudományos munkát végzett. A temérdek bajt megelőző magzatvédő vitamint több mint 70 országban belekeverik a lisztbe, nálunk persze nem teszik, itt a leendő terhesek mindössze 6 százaléka szedi. Ezért a felfedezéséért az is szóba került, hogy talán Nobel-díjat kap. De sok tekintetben lenullázták a tudományos munkásságát. Az úgynevezett Kóroki Monitort, amely a rendellenességgel született babák adatait rögzítette, és a betegségek okait jól kutathatóvá tette, 2007-ben leállították.

Az Optimális Családtervezési Szolgáltatás ma már nem létezik. Gyakran mondogatta, hogy a nagy tehetségek általában ismerik azt a titkot, ahhoz, hogy kiteljesedhessenek, időben le kell lépniük Magyarországról. Nem mondta ki, de éreztette, hogy sok tekintetben magát is közéjük sorolta, és időnként eltöprengett azon, mi lett volna akkor, ha nem ragad itt. Miközben sokat járt a világban, rengeteg előadást tartott külföldön, és nemzetközi viszonylatban is igen tekintélyes számú a tudományos cikkeire való hivatkozás.

Érdekelték, izgatták a géniuszok, a Nobel-díjasok, rengeteg adatot tartalmazó könyvet írt róluk. És tényleg nem csupán a génjeikről, érzékletes, teljes portrét akart adni róluk, időnként már-már irodalmi eszközöket is használva ehhez. Persze megint csak olajat öntött a tűzre azzal, hogy megírta, 10 magyar Nobel-díjasból 7 zsidó származású, a 15 legnagyobb matematikusból pedig 13. De esze ágában sem volt azt mondani, hogy a zsidóknak különlegesek a génjeik.

Megírta, azért indulnak előnnyel, mert a kultúrájukban benne van, hogy észreveszik, ha valamiben tehetséges a gyerek, és akkor teljes elszántsággal taníttatják. Náluk a kultúra fő helyen szerepel. És ezt kellene elsajátítani tőlük, mondta Czeizel, aki amúgy antiszemita családban nőtt fel, és filoszemita lett. Kiállt a melegek jogaiért is, bizonyítva, hogy ez adottság, nem lehet rajta változtatni.

Mindannyiunknak példát mutatva, emelt fővel viselte a betegségét. Utolsó könyvében eddigi utolsó Nobel-díjasunkról, Kertész Imréről rajzolt portrét. Szeretett volna még a politikusokról írni. Iszonyú szükség lett volna erre, belegondolni is rossz abba, hogy feltehetően mennyire hátborzongatóan izgalmas lett volna ez a munka. Bartók mondta magáról, hogy teli puttonnyal kell elmennie. Azt hiszem, ő is azzal kényszerült a távozásra. Nagy tudóst, nagy embert gyászolunk.