Le a kalappal az 53 éves Tom Cruise előtt, ha tényleg igaz az, amit a film píárosai világszerte hirdetnek, miszerint a legnyaktörőbb mutatványok között is sok van, amit ő maga vitt véghez a Mission: Impossible sorozat legutóbbi, ötödik részében. Márpedig a film lényegében alig áll másból, mint nyaktörő mutatványokból. A filmben Cruise-nak, mint a legtitkosabb titkosügynök Ethan Hunt örökös megszemélyesítőjének alig van más szerepe, mint hogy állja a sarat a történet legkeményebb fizikai megpróbáltatásai, illetve rendkívüli ügyességet és nem kevés merészséget követelő akciói közepette. Nem mintha a műfaj kizárná, hogy akár árnyaltabb színészi kvalitásokat is követeljen a főszereplőtől, de a sorozat nem tartozik a műfaj eme árnyaltságra igényes példányai közé. Még akkor sem, ha a sorozat első illetve második darabjában rendezőként olyan nagy mesterek adták meg az alaphangot, mint Brian De Palma, illetve John Woo.
Viszont a Mission: Impossible – Titkos nemzet rendezője, Christopher McQuarrie, aki eddig inkább forgatókönyvíróként szerzett nevet magának, nem csak jó papnak bizonyult (aki nem átall holtig tanulni), hanem okosnak is, aki megválogatja, hogy kitől tanul. McQuarrie a feszültségkeltést és izgalmas történetszövést igyekezett eltanulni De Palmától, a rendkívüli látványosságú akciók különleges mutatványosságát pedig igyekezett ellesni Wootól. És mert ehhez megvolt a képessége, egy lendületes, szórakoztató és nagyon látványos akciófilmet hozott össze. Ezért elnézhetjük neki, hogy jó negyed órával hosszadalmasabbnak érződik a végső bonyodalmaskodás, mint ideális lenne. McQuarrie nem csak rendezőként, hanem a forgatókönyv írójaként is érezhetően az akciófilmeknek azt a fajtáját vette célba, amely főként a történések lendületes ritmusára és az adott látványosságok nagyszabású jellegére összpontosít, jóval kevésbé a fordulatok rendkívüliségére és a karakterek különösségére. A maga módján igaza is van. Aki Tom Cruise-ból a benne lakozó karakterteremtő színészi erőre vágyik, az gondoljon a színész Magnólia című filmben mutatott alakítására, s attól a kis színészi remekműtől rögtön megengedőbben nézheti ezt a mostani, szokásos merev komolysággal eljátszott szuper akcióhőst.
Az akciók pergő sora – természeténél fogva – nem nagyon enged hosszabban unatkozni az emberiségmentő akcióhős sótlan komorságán. Ráadásul felszabadítóan hat az a rendkívüli körülmény, hogy Cruise ezúttal kapott egy hozzá hasonlóan merész fenegyerek akcióhős partnert, nőben előadva! Igazi női szuperhős a legyőzhetetlen Rebecca Ferguson és nem csak szép, hanem el is tudja magáról hitetni, hogy nem csak testi ügyességgel, hanem az eszével is zsebre vágja a film összes nagyszájú-nagyöklű macsóját. Karaktere alaposan felpezsdíti a sztorit, mert kettős ügynököt alakít, ráadásul az a csoda is megtörténik, hogy Cruise életét nem is egyszer ő menti meg, még a majdnem halálból is visszahozva egy alkalommal. Ez az elem határozottan érdekes újdonság az M:I sorozat eddigi kiemelten macsós meséihez képest. Ferguson nem a szokásos cicamica a rút öldöklés közepette, hanem – köszönhetően a színészi alakításnak - kimondottan érdekes karakter.
A sztori az Ethan Hunt (Cruise) által vezetett Impossible Mission Force nevű, szupertitkos csapat betiltásától indul, és Ethen illegalitásban végigvitt akcióin át a csapat újra engedélyezéséig mesél arról, hogy valaki megint át akarja venni a hatalmat az emberiség felett. Ezt Ethan Hunt nem hagyhatja. A hatalommániás rút gonosz a high-tech minden magasrendű eszközével és a leggyilkosabb áruló ügynökökkel támad Ethanre és azokra a társaira, akik titokban mégis odaállnak mellé. Közben olykor bevillan a humor is, különösen Jeremy Renner CIA-főnöke hozza azt a gunyoros, mindenben kétkedő figurát, akinek az arcára van írva, mennyire röhejesnek tartja a pátoszos hősködést. Jó humorú szövegeket kap Simon Pegg, a Cruise mellett hűségesen kitartó harcostárs, akinek a figurájában mernek a szerzők olykor gyávaságot is bevinni a kőkemény macsók közé. Alec Baldwint meglehetős hülyére veszi a szerepe, és ő lelkiismeretesen hozza mindvégig a vastagnyakú ostobaságot a CIA-főnök szerepében. Az olykor felvillanó humor a film legjobb pillanatait hozza a vászonra, és a sztori rokonszenvesen egyenlő mértékben osztja ki az angol titkosszolgálatot (MI6) és az amerikait (CIA) egyaránt.
A szemrevaló látványosságok között látjuk Cruise-t egy repülő zárt ajtajába kapaszkodva az emelkedő gép teste mellett kalimpálni, látjuk a Turandot előadása közben a bécsi operaház színpada feletti bonyolult berendezéseken és kötelek között orvgyilkosra vadászni (ez a legmutatósabb akciójelenet, ami az izgalmasan megkoreografált fantasztikumával akár még hivatkozási alap is lehet az akciófilmek látványosságát illetően). A régi látványosságokat látjuk újratöltve autósüldözéseken, marokkói motoros száguldozások közben, és meglepetés Cruise kalandja a hatalmas víztartályban, ahol három percen át visszatartott levegővel manipulál egy chipkártyával.
A műfaj rajongói nyugodtan hajba is kaphatnak, hogy most a Mad Max legutóbbija, vagy a Mission: Impossible legutóbbija az év akciófilmje.
(Mission: Impossible – Titkos nemzet ***)
