munkaterv;éneklés;KÓTA;

Illusztráció/Thinkstock

- Nem tréfálnak - Már készül a munkaterv a mindennapos daloláshoz

Kétéves munkatervet dolgoz ki a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, a KÓTA a mindennapos éneklés megvalósítására - közölte Mindszenty Zsuzsánna, a szervezet elnöke.

Az MTI azután kereste meg a szövetséget, hogy az emberi erőforrások minisztere azt nyilatkozta: nem pluszórákat szeretne iktatni a tantervbe, hanem az iskolai kórusok és a szakemberképzés támogatásával fejlesztené az iskolai énekléskultúrát. "Első lépésben azt szeretnénk, ha minden iskolában lenne legalább egy kórus, amelyet szakember vezet és a próbái védett időben lennének" - fogalmazott Balog Zoltán egy keddi sajtótájékoztatón feltett kérdésre.

Mindszenty Zsuzsánna azt mondta: munkacsoportjuk készen áll arra, hogy a miniszterének elképzelései szerint kidolgozzon egy kétéves munkatervet a mindennapos éneklés megvalósítására. Ez nem feltétlenül jelent óraszám-növekedést, bár ahogyan az elmúlt években bizonyos osztályokban bevezették a heti két énekórát, reménykednek, hogy ez a felsősök számára is általánossá válhat - fogalmazott az elnök, aki szerint az elképzelés középpontjában az áll, hogy erősítsék az éneklőkedvet.

Illusztráció/Thinkstock

Illusztráció/Thinkstock

Mindszenty Zsuzsánna kiemelte: a mindennapos éneklés programja tartalmazza majd a tanárképzés, valamint a tanári továbbképzések tartalmi megújítását és megfelelő énekes segédanyag kidolgozását. Olyan zenei anyagokat szeretnének a tanárok kezébe adni, amelyeket bármilyen korosztálynak, rövid idő alatt, könnyen meg lehet tanítani, amelyek sikerélményt és örömöt adnak az együtt éneklőknek - ismertette az elnök.

Felidézte, hogy Kodály Zoltán 1929-ben azt írta: "Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és a zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját." A magyar kórusszövetség ennek jegyében készül arra, hogy 2017-ben, Kodály Zoltán halálának 50. évfordulóján már eljuthassanak oda, hogy az éneklés az iskolás gyermekek életének részévé váljon - mondta.

Mint a Népszava is megírta Balog Zoltán a hét végén zárult pécsi Europa Cantat fesztivál után bejelentette, hogy a tárca tervei között szerepel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban.