Balog Zoltán;éneklés;

Az önmagával szemmel láthatólag mindig elégedett Balog Zoltán itt kisiskolásoknak beszél a tavalyi központi évnyitón, a képről a

- "Azt hallottam kisangyalom" - Balog Zoltán dalra fakadt

Mint a Népszava is megírta Balog Zoltán a hét végén zárult pécsi Europa Cantat fesztivál után bejelentette, hogy a tárca tervei között szerepel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban. 

Később pontosított a miniszter, mondván: énekóra nem lesz mindennap a közoktatásban, azt azonban fontosnak tartja, hogy naponta énekeljenek az iskolások. 

Azt pedig mindenképp elismerés illeti, hogy a miniszter ezúttal nem vádolható holmi vizet prédikálással, elképzelései alátámasztására Balog Zoltán dalra fakadt az Origo-nak nyilatkozva, az egyik legismertebb, legszomorúbb és legszebb népdalt énekelve. A médiabarát aktus itt megtekinthető. 

Miután azonban a bátor tett, mint produkció, hagy maga után némi kívánnivalót, rehabilitáljuk a Csitári hegyek alatt c. dalt Bíró Gergő hangjával. ( magam nem vagyok teljesen elégedett, de nem találtam igazán autentikus felvételt, amit itt most megoszthatnék Önökkel, ha van jobb "találatuk", lehet linkelni a kommentek között)

 

Update: Kétéves munkatervet dolgoz ki a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, a KÓTA a mindennapos éneklés megvalósítására - közölte szerdán a távirati irodával Mindszenty Zsuzsánna, a szervezet elnöke.

Tizennégy megyére és a fővárosra adott ki másodfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat szerdára. Emellett továbbra is csaknem az egész országban lehetnek jelentős csapadékkal járó intenzív esőzések.