A furcsa pár szabadságra ment. Mármint Lázár János, a néhai Rapcsák András táskahordója, Hódmezővásárhely ex-polgármestere, a „mindent megmondó” főminiszter és Giró-Szász András államtitkár, a kabinet szócsőve, "századvéges" stratéga. Vagy ha nem is ők, a csütörtöki kormányzati sajtótájékoztatók "nyári szünetet" tartanak.
Már az utcán vannak a reformokról harsogó óriásplakátok, több mint félmilliárdért az adófizetők pénzéből, minek is több szót vesztegetni a sikerjelentésekre? Azokról mindenki saját szemével meggyőződhet, hogy soha az életben nem élt még ilyen jól, mint most! Aki nem hiszi: magában keresse a hibát. Járjon utána, mitől zöldebb a szomszéd rétje - akarom mondani Mészáros Lőrinc földje, vagy Tarsoly Csaba kertecskéje. (De őt akár ki is hagyhatjuk a sorból, mert ki irigyelné az ex-bróker mostani "rezidenciáját"?) A pótolhatatlannak tűnő kancelláriafőnök és a főkommunikátor távollétében ki fog a médiának újabb koncokat dobni? Ki fogja „etetni” a sajtómunkásokat? Kiktől kérdezhetnek az újdondászok - már akik kérdezhetnek persze a hatalom kedvére valót -, csakis a közszolgálatiság jegyében. Mitől lesz így hiteles a média? Az meg sehogyan nem illik bele a mai kormányzati kommunikációs "gyakorlatba", hogy ha nincs a főnök, akkor esetleg a szakminiszterek is szóhoz juthassanak a sajtó előtt. Fel sem merem tételezni, miért? Talán valami olyasmit kotyoghatnának ki a maguk területéről, amire Lázár készül majd később, vagy még rákapnának a népszerűség ízére?
Az aggodalmaskodók figyelmébe ajánlom: feltehetően a kormányzat azért mégsem engedi meg magának azt a luxust, hogy fent említett urak távollétében híréhségben szenvedjünk. A második vonal a helyén maradt, és büszkén teszi a dolgát. Kovács Zoltán államtitkár felkapott színészt megszégyenítően haknizik egyik stúdióból a másikba, ott vannak még a Rétvári Bencék, a Gulyás Gergelyek, a Tuzson Bencék és társaik is, akik vélhetően szintén mindent megtesznek majd a sajtó „kiszolgálásáért”. Ha valamiben mégis elakadnának, segít nekik Kovács szóvivő, aki mindenre tud magyarázatot adni. Még akár ugyanannak az ellenkezőjére is.
Mindenki megnyugodhat tehát: a média nem lesz híján a „hiteles” forrásoknak. A kedves vezető is kinyaralta magát és azonnal „rá is rontott nemzetére”, hol máshol, mint Tusnádfürdőn. A bálványosi szabadegyetemen lényegében kijelentette: aki nincs velük, az ellenük. Ez az ismerős közéleti társadalomfilozófia deja vu érzéseket ébreszt. Az illiberális lufi kidurrant, most a bevándorlásba kapaszkodva kellett Orbánnak valami nagyot mondania. Tette is: a baloldal nem szereti a magyarokat, így tömöríthető egy gondolatban a lényege, és a sajtó, lám, a kánikulában sem maradt téma nélkül, legfeljebb kirázza a hideg a "fogyasztóit" még a nagy melegben is.
A politikai uborkaszezon sajátos törvényei a nagykönyvben leírtak szerint működnek Magyarországon. Ha nincsen frissebb hír, akkor megteszi egy régi is: két hónappal később megtudhatjuk, Vida Ildikó már régen a felmentését kérte. Vagy egy másik gumicsont: „csak” három méter magas lesz a déli határon a drótkerítés négy helyett, sőt, november vége helyett egy hónap múlva kész is lesz az akadály. És akinek ez sem elég? Megtudhatja, hogy Simicskát mondvacsinált okokból három évre minden közbeszerzésből kizárták. Közben persze új oligarchák épülnek, kizárólag csak az új munkahelyteremtések okán, szigorúan a magyar virtusnak megfelelően, szembe menve újra és újra az Európai Unió elvárásaival.
A média pedig szorgalmasan” közvetít. Arról, hogy a kormányhoz hű választási szervek mint „verik le” az ellenzék népszavazási kezdeményezéseit, rétestésztaként nyújtva a vasárnapi boltbezárásokkal kapcsolatos beadványaik sorsát; a férfiak 40 éves szolgálati ideje utáni nyugdíjba menetelének kérdését; de folytathatnám a „végtelennek” tetsző kórházi várólistákkal, az időbeni tankönyvellátással, a felsőoktatás helyzetével, és még sorolhatnám.
A kormányzat rendre feladja a politikai magas labdákat, amiket az ellenzéknek illene lecsapnia, de nem úgy, hogy átveszi a populista, demagóg retorikát a másik oldaltól. Ehhez persze tisztázni kellene bizonyos szerepeket is. A változást akaró pártoktól okos érvelést várna a választó, a sajtótól pedig korrekt, tárgyszerű beszámolókat. Sajnos, ahogyan a pártok sem találtak még magukra, úgy az ellenzéki sajtó eszköztára is hiányos, mert a kormányoldal szűk keretek közé szorította ezt a néhány orgánumot. Az ellenzéki sajtó porba tiprása évek óta a szemünk előtt zajlik.
De miért éppen ez volna másként? Kezd „beérni” a még az előző kormányzati ciklusban elindított folyamat: a kormánypártok mindenhova a saját emberüket ültették. Így lett alig fél évtized alatt vegytisztán fideszes az Alkotmánybíróság, bankelnök Matolcsy György, főügyész Polt Péter, bírósági irányító Szájerné Handó Tünde, és sorolhatnánk. Hol van hozzájuk képest Lázár vagy Giró-Szász? Ők „csak” iránymutatók, politikai nimbuszuk soha nem sározódik be, a felelősséget párttársaikra hárítják, pedig a ferde, torzító médiatükör nekik is köszönhető.
Ezzel együtt kutatóként is hiszem, nem a média hiteltelen, hanem a politika tart elé görbe tükröt.
