Görögország egyelőre megmenekült ugyan, de az Európai Unióban még akadnak országok, amelyek segítségre szorulhatnak. Ezek közé tartozik Horvátország is. Bizonyos szempontból nem lehet összevetni a két államot, egyrészt azért, mert Zágráb még csak két éve tagja az Európai Uniónak, az euróövezeti tagságtól azonban még mintha fényévek választanák el.
A gazdasági válságból egyelőre nem tudott kievickélni a balkáni ország, s az uniós integráció a gazdasági előnyeit továbbra sem érzékeli: Zágráb 2009 óta van recesszióban. Az Európai Unió júniusi jelentésében beolvasott a horvát vezetőknek. Zoran Milanovic ugyan már néhány hónapja azt közölte, túl vannak a nehezén, de az emberek nemigen érzékelnek semmiféle kedvező fordulatot.
Az Európai Bizottság már tavaly is elégedetlenségét fejezte ki a horvát kormány válságmenedzselésével kapcsolatban, s 2014 októberéig átfogó gazdasági programot sürgetett, de ez máig nem történt meg. Februárban az EU már azonnali politikai döntéseket követelt a kiegyensúlyozatlan makrogazdasági adatok miatt, s hogy kifejezésre juttassa, mennyire elégedetlen az országgal, május végén Valdis Dombrovskis bizottsági alelnök juttatta kifejezésre, hogy a gazdasági intézkedések a minimumot sem érik el.
A Prisma hitelbiztosító kutatása szerint a horvát gazdaság azért nem képes magára találni, mert a vállalatok nem kapnak hitelt, ezzel lassacskán zsákutcába jutnak. Komoly gondot jelent a bürokrácia és a korrupció jelenléte is. A baj nem jár egyedül, 2014-ben a turizmus is visszaesett, a növekvő árak miatt sokan inkább Görögországot választották úti cél gyanánt.
A vállalatoknak mindössze egyötöde ítéli meg jónak saját gazdasági helyzetét. Ugyanakkor mégis pislákol fény az alagút végén. A cégek fele abból indul ki, hogy a következő hónapokban megindulnak felfelé a lejtőn. Úgy látják ugyanis, hogy elérték a totális mélypontot, s innen már csak felfelé vezethet az útjuk. A Prisma felmérése szerint a megkérdezettek 18 százaléka véli úgy, hogy az export is növekedni fog.
Az Európai Unió reformokra, s a parlament által elfogadott intézkedések elfogadására akarja ösztönözni Zágrábot. A gazdasági fellendülés akadálya a rendkívül magas államadósság. Nicolaus Heinen, a Deutsche Bank Európa-ügyi elemzője szerint 2009 óta megkétszereződött az adósságállomány. Ez ugyan nemzetközi összehasonlításban nem kiugróan magas, de a baj az, hogy nincs olyan forrás, amellyel finanszírozni tudnák az adóssághalmot. Mivel a növekedés még mindig rendkívül alacsony, ezért a befektetők számára továbbra sem vonzó a horvát piac.
Horvátország az egyedüli az Európai Unió államai közül, ahol a költségvetési deficit huzamosabb idő óta öt százalék körüli. Tavaly ez elérte a GDP 5,7 százalékát. A kormányzat azonban csak 2017-től akarja megkezdeni leépíteni a teljesen elszabadult, már-már kezelhetetlenné vált deficitet. Az, hogy a zágrábi kabinet finoman fogalmazva nem sieti el a
reformokat, nem csoda, hiszen 2015 novemberének végén parlamenti választást rendeznek, így a balközép koalíció addig semmiképpen sem akar népszerűtlen intézkedéseket hozni még akkor sem, ha a voksolás nagy esélyese az ellenzéki jobboldali párt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ), s a szociáldemokraták szinte reménytelen helyzetben vannak.
Ahogy közeleg a parlamenti választás, úgy sűrűsödhetnek a hírek a kormány újabb tervezett nagyberuházásairól. A napokban ismét felmerült a Peljesac híd felépítésének lehetősége. Zoran Milanovic kormányfő sajtóértekezletén azt közölte, hogy az év végéig a kivitelezők megkaphatják a híd építésére vonatkozó engedélyeket. Mint mondta, nemcsak gazdasági, hanem politikai okok miatt is fontos a beruházás, mert azok, akik Dél-Horvátországba tartanak át kell haladniuk – ahogy a kormányfő fogalmazott – egy „szomszédos baráti országon”. Csakhogy ez a szomszédos baráti ország, Bosznia-Hercegovina nem tagja az EU-nak, ami kellemetlenségeket jelent a turisták számára.
A kis, nem egészen 15 kilométer hosszúságú területet, ami elvágja egymástól a horvát tengerparti szakaszt, Neumnak hívják. Ez a város a bosnyákok egyedüli kijárata az Adriai-tengerre. Nyaranta tízezrek nyaralnak itt, ám a turisták is szeretik a helyet, hiszen sokkal olcsóbb, mint bármely horvát tengerparti város. A viszonylag közeli Dubrovnikkal, ahol még egy gombóc fagylalt ára is csillagászati, pedig össze sem lehet hasonlítani. A Horvátország gyöngyszemének is nevezhető egykori Raguzában az árszínvonal körülbelül háromszorosa a neuminak.
Igaz, Neum szépsége és szolgáltatásai nem is vetekedhetnek Dubrovnikéval. Már csak azért sem, mert a városból nem is lehet rálátni a nyílt tengerre. Szemben ugyanis a Horvátországhoz tartozó Peljesac-félsziget húzódik. Hogy a horvátok megmutassák, ki is az úr a háznál, hatalmas címert formáltak a félszigeten magasodó hegy oldalába, pontosan úgy, hogy a neumi bosnyákok azt jól lássák.
Az, hogy Bosznia saját határszakasszal rendelkezik, nem a horvátok nagylelkűségének köszönhető. A megoldást évszázadokkal korábban kell keresnünk. 1699-ben a Raguzai Köztársaság átengedte a neumi szakaszt a törököknek. Az Oszmán Birodalomnak ezzel kijárata nyílt az Adriai-tengerre. Mindez azért jött jól Raguzának, mert így távolabb került a fenyegető Velencei Köztársaságtól, hiszen egyfajta ütközőzóna keletkezett a két terület között.
Máig fejtörést okoz Zágráb számára, hogyan tudná kiiktatni ezt a területében ékelődő néhány kilométeres, Boszniához tartozó partszakaszt, hogyan lehetne megszüntetni Dubrovnik és környékének elszigeteltségét, enklávé státusát és környékét és szervesen becsatolni az országba mégghozzá úgy, hogy az ne vezessen határvitákhoz Bosznia-Hercegovinával?
Horvátország már régóta kacérkodik a gondolattal, hogy monumentális híddal köti össze az országot a dubrovniki enklávéval. A Peljesac híd a Mali stoni-öböl felett ívelne át. Az építési munkálatok 2007 októberében kezdődtek meg. Ennek kezdeményei ma is láthatóak, ha hajóval elhaladunk a környéken. Az építkezés azonban ónos lassúsággal haladt.
A gazdasági válság után, 2010-ben le is kellett állítani az építkezést, amit a természet sem segített. Fény derült arra, hogy az öbölben mintegy száz méteres az iszapréteg mélysége. Vagyis ennél sokkal nagyobb betonpillérre lenne szükség, ami már-már lehetetlenné tette az építési munkálatokat. A 2374 méteresre tervezett híd megépítésének összköltségét eredetileg 260 millió euróra becsülték, ám a valós költség ennek sokszorosa lehet. 2012-ben a kormány fel is mondott a hitelezőnek, a Hidroelektra Niskogradnja cégnek.
Valójában sosem kerültek le a kormány asztaláról a monumentális tervek, hiszen az Európai Unió jelezte, 75 százalékban állná a kivitelezés költségeit. A zágrábi kormány azonban azt reméli, hogy Brüsszel ennél még több költséget vállal magára, s a finanszírozás mértéke akár a 85 százalékot is elérheti. (Ennél több biztosan nem lehet.) Azóta új megvalósíthatósági tanulmány született.
Sinisa Hajdas Doncic hajózásügyi miniszter azt közölte, hogy az idei utolsó negyedévben írhatják ki a tendert a megahíd építésére. Az építkezés 2,5-3 évet tarthat. Meglátása szerint ennek költségei a környező utak megépítésével együtt 2,85 milliárd kunába (380 millió euró) kerülhetnek, ebből maga a híd 1,55 milliárd kuna (206 millió euró) lehet. Az építési munkálatok legkorábban 2016 tavaszán kezdődhetnének el.
Előzőleg egyébként felmerült annak is a lehetősége, hogy tranzitútvonalat hoznak létre Neumon keresztül. Olyan autóutat, amely kizárólag Horvátországhoz tartozik. Ez azonban szintén számos kérdést vetett volna fel, s Szarajevó hozzájárulása nélkül nem is lehetett volna megvalósítani.
Megválaszolatlan kérdések eddig is voltak a két állam között. Bár a boszniai háború már 20 éve véget ért a daytoni egyezménynek köszönhetően, határmegállapodást mind a mai napig nem kötöttek. 1999-ben ugyan megegyezésre jutott erről a két ország akkori elnöke, Franjo Tudjman horvát és Alija Izetbegovic bosnyák államfő (ma már egyikük sem él), ám megegyezésüket végül egyik ország parlamentje sem hagyta jóvá. A Peljesac híd, ha megépül, a világ egyik csodája lenne. Sokan azonban élnek a gyanúperrel, hogy megépítésének felvetése inkább csak amolyan elterelő kampányhadművelet.