Gyakran még a legszörnyűbb bűncselekmények esetében is elmarad az utólagos felelősségre vonás – különösen, ha nagyhatalmak érintettek benne. A büntetőjogot rendre fölülírja a politikai érdek. Egy független nemzetközi bíróság például Nürnbergben nyugodtan odaültethette volna a szövetséges államok és a hadseregeik néhány vezetőjét is a német vádlottak mellé – mondja a Népszabadságnak Gellért Ádám történész, a „lex Biszku” néven ismert törvény kidolgozója.
Az ötlet bizarr: egy nemzetközi jogász a nácik mellé a vádlottak padjára ültetné a náci Hitlert legyőző szövetségeseket a szövetségesek által felállított nürnbergi törvényszéken. Mert a maguk teremtette büntetőjogot felülíratták a saját politikai érdekeikkel. Amiről nem beszél, az több mint bizarr: ha a szövetségesek is ott ülhetnének, mégis ki, mi legitimálná a bíróság függetlenségét? Miben állnának azok a háborús bűnök, szörnyű bűncselekmények, amik miatt felelősségre lehetne vonni őket? Akár ma. Utólag.
Mert Gellért Ádám arra a kérdésre, hogy akár egy évtizedekkel ezelőtt elhunyt politikai vezető ellen is indulhatna-e büntetőper, ha a tevékenységével kapcsolatban felmerül egy konkrét bűncselekmény gyanúja, már némileg óvatosabban, de továbbra is összezavarodva azt mondja: egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen vizsgálatot büntetőeljárás keretében kellene lefolytatni. Vannak viszont nemzetközi példák szimulált bírósági eljárásokra. Ebben az értelemben „rendkívül hasznos lenne egy Horthy-, egy Kádár-per is”.
A régi dilemma: hogyan tudna az utókor rezsimje egy korábban regnáló politikust a politikai nézeteiért elítélni? Sehogy. Ha csak nem diktatúra az a rezsim. Ha csak nem tud büntetőjogi tételeket rábizonyítani. (Itt akad el a Biszku-, de egy vágyott Gyurcsány-pör is.) Nürnbergben sem a nézeteik miatt ítélték el a nácikat, hanem nézeteik gyakorlati köztörvényes következményeiért. (Azóta maguknak e nézeteknek a tiltása is jogi norma lett sok országban, a szólásszabadság határairól pedig végeérhetetlen a vita.)
Megbélyegezni, megtagadni persze, lehet utólag is politikust, politikát. Demokráciában pedig le lehet váltani mindkettőt. Demokráciában ennyivel kellene beérniük mindazoknak, akikben háborog az erkölcsi kielégületlenség.
