lopás;HVIM;

Forrás: police.hu

- Őrizetben a Hatvannégy Vármegye makói elnöke

Lopás vétségének gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség egy 29 éves makói férfit, aki egy helyi lakásból értéktárgyakat vitt el – közölte a rendőrség hétfőn.

Az MTI információja szerint a gyanúsított a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) makói elnöke és a radikális szervezet országos vezetőségi tagja, aki garázdaság miatt már volt büntetve, 2011 decemberében pedig a Csongrád Megyei Bíróság jogerősen két év – végrehajtásában öt esztendőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

Forrás: police.hu

Forrás: police.hu

A rendőrség közleménye szerint egy Deák Ferenc utcai lakó vasárnap hajnalban arra ébredt, hogy a házuk elé felépített állvány irányából hangokat hall. Felkelt, majd egy férfit látott, akinek a kezében egy serpenyő volt. Felelősségre vonta, mire a konyhai eszközt a nyitott ablakon keresztül visszakapta. Az elkövető annyit mondott: "csak poén" volt. A feljelentés adatai szerint a lakásból készpénz és Zsolnay porcelán tűnt el.

Forrás: police.hu

Forrás: police.hu

A makói nyomozók még az esti órákban azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható T. Csabát, akit elfogtak. A férfi részben beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását. 

Tagadja a HVIM, hogy a vezetőség tagja lenne az őrizetbe vett makói férfi
Magvasi Adrián, a HVIM elnökségi tagja, az MTI-vel azt tudatta: T. Csaba nem vezetőségi tagja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak. 
Az MTI a cikk megírása előtt megnézte a honlapon, és a vezetőség tagjai között feltüntették T. Csabát is. Erre a közlésre válaszul Magvasi Adrián azt írta: "Helytelenül szerepelt a szervezet oldalán, amit a bíróságra benyújtott adatok igazolnak is."

 

Vasárnapra virradóra megerőszakoltak és kiraboltak egy 23 éves nőt Budapesten, a Berzenczey utcában. A tettest elfogták - írja az Index.