Az újdonság erejével hatott a tv filmsorozatok között Az elnök emberei, amikor megjelent Magyarországon. A szappanoperáktól eltérően kitűnő színészekkel, cselekményes/pörgő képekkel, értelmes politikai és emberi konfliktusokkal vonta be a nézőket a vonzáskörébe.
Hitelesnek tűnő képet vetített a hétköznapi emberek szeme elé a politikai, hatalmi kulisszatitkokról, a szigorúan titkos akciókról. A jó politikusok nagyon jók, de a rosszaknak is van valami sármja, legalábbis belevalóan szolgálják az eltérő érdekeket.
Az elnök kimagaslik a többi szereplő közül. Mindig a választókat tartja szem előtt, és ha néha hibázik, akkor is becsületesen jár el. Az ellenzékkel kemény kézzel bánik, de kész a kompromisszumokra. Az elnök emberi esendősége is csodálatra késztet mindenkit. A király is esendő ember, juthat eszünkbe Ferenc József vagy VIII. Eduárd barátnőjéről, vagy Mária, esetleg Sziszi királynő nehéz sorsáról, amelyet más filmsorozatokból ismerünk. Olyan jó kisemberként azt látni a filmekben, hogy a hatalmasok és gazdagok is lehetnek boldogtalanok!
Az állami ügyek intézésének a legfontosabb helyszíne a folyosó, ahol gyors menet közbeni beszélgetésekben hoznak határozatokat a politikusok, mert dinamikusak, és azonnali döntések kellenek a konfliktusokban. Munkaideje csak a takarítónőnek van, mindenki más éjjel-nappal dolgozik az „ügyért”. Az elnök és ellenzék között hezitáló politikusok emberileg is gyengék, és isznak (még jó, hogy nem dohányoznak, mert az a vég).
A 2014-es választási kampányban a Fidesz egyik politikusa azt állította, a szocialista képviselők szájtátva bámulják Az elnök embereit. Valószínűleg azt akarta mondani, hogy a Fidesz és annak vezetője már mindent megtanult a hatalomgyakorlás technikájából, mert a 7 évadnyi sorozatot előbb nézték meg külföldi tv csatornákon, mint az ellenzékük az ATV-n.
Az elnök embereinek (a látható és hallható filmeken túl) van olyan üzenete is, amelyről nem beszélnek a politikusok, a kritikusok és az esztéták. A filmsorozat a kétpárt-rendszert dicsőíti, és elvet minden olyan politikai megoldást, amely a két párton kívül van. A filmben a két párt úgy jelenik meg, mint a választások útján kongresszusi és szenátusi tagokká választott képviselők. A civil szervezetek igaz ügyért küzdenek, és a kormány mindig támogatja az igaz ügyeket.
A kétpárt-rendszerben szükséges az egyfordulós, egyszerű többséges választási rendszer. Egy szó sem esik Az elnök embereiben arról, hogy a világban nem csak Westminster típusú (pl. Nagy-Britannia, USA) választási-politikai rendszerek vannak, hanem a többpárt-rendszerre épülő, arányos választási rendszerek is. A diktátorságot kedvelő politikusok azért hozatnak a parlamenttel olyan választási törvényt, hogy a többpárt-rendszerben a kétharmados parlamenti többséghez elegendő legyen a szavazatok 30 százaléka is.
A filmsorozat legfontosabb tanítása, hogy a két párton kívül nincs élet, a kongresszuson és a szenátuson kívül nincs képviselet. Nincsenek korrupt politikusok, minden politikus felelősen viseltetik a saját választói iránt. Optimistán néznek a világba még a vesztesek is.
Amikor Az elnök embereit nézzük, ne felejtsük el, hogy filmet nézünk, és nem a valóságot látjuk.