építkezés;zuhanás;haláleset;

MTI FOTÓ: Mihádák Zoltán

- Halálos zuhanás

Lezuhant és meghalt egy férfi a főváros XI. kerületében egy építkezésen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A tájékoztatás szerint eddig tisztázatlan körülmények között a Kányakapu utcában a magasból egy teraszra zuhant egy 36 éves ott dolgozó férfi, aki a helyszínen életét vesztette.

Tóth Karolina, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta: 3-4 méterről zuhant le a férfi, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a mentők már nem tudtak rajta segíteni.

Egységesen cinikus zsarolásnak, a megszokott fideszes megosztó politikának tartják a nemzetgazdasági miniszter nyugdíj-népszavazás ügyben tett tusnádfürdői nyilatkozatát a Népszavában megszólaló szakértők, érdekvédők és politikusok. Varga Mihály azt üzente, hogy a meglévő nyugdíjak általános csökkentésével járhat, ha sikeres lesz a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazásáról tartandó referendum.