MSZP;panaszablak;kivándorlók;

- Megrohamozták Ujhelyi panaszablakát

Alig negyvennyolc órával az online panaszablak megnyitása után máris több mint száz megkeresést kapott Ujhelyi István a külföldön élő és dolgozó magyaroktól, ezeket a politikus brüsszeli irodájának munkatársai folyamatos dolgozzák fel. Az MSZP európai parlamenti képviselője két napja jelentette be, hogy a gazdasági kényszer-emigrációban élő magyarok érdekvédelmi hálózatának részeként online panaszablakot nyitott, amelyen keresztül a rendelkezésére álló jogi, politikai és emberi eszközökkel igyekszik majd elősegíteni a külföldre költözött magyarok ügyeit - olvasható Ujhelyi István közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

A [email protected] címre eddig beérkezett levelek többsége elsősorban a külhonban született magyar gyermekek anyakönyvi problémáival kapcsolatos. Mint ismert, jelenleg is közel nyolcezer gyermek családja várja, hogy megkapja a magyar hatóságok által kiállított, honosított anyakönyvi kivonatot. Az állami bürokrácia leterheltsége miatt azonban erre hónapokat, olykor fél évet is várnia kell a szülőknek, akiknek az élete és szabad mozgása emiatt túlzottan is korlátozott.

Ujhelyi István a napokban levélben szólította fel Lázár János minisztert, hogy új szabályozással, rendszerátalakítással és ha kell, forrásátcsoportosítással azonnal javítsák a közigazgatás hatékonyságát és kezeljék kiemelten a külhonban élő családok ehhez kapcsolódó problémáit.

Az Orbán-kormány vállaltan lemondott a többszázezres tömegben kivándorolt magyarokról. Mi, európai demokraták nem hagyjuk őket magukra.

Ujhelyi István,
az MSZP alelnöke, EP-képviselő

 A Videoton továbbjutása a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) eddigi legnagyobb sikere is egyben Orbán Viktor miniszterelnök, az utánpótlás-nevelő intézet alapítója szerint.