futball;BL;Orbán Viktor;Videoton;Puskás akadémia;

A walesi Sam Finley, valamint Dinko Trebotic (k) és Filipe Oliveira (j), a Videoton játékosai a visszavágón. MTI FOTÓ: Illyés Ti

- Orbán: a Vidi továbbjutása a Puskás Akadémia legnagyobb sikere

 A Videoton továbbjutása a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) eddigi legnagyobb sikere is egyben Orbán Viktor miniszterelnök, az utánpótlás-nevelő intézet alapítója szerint.

Orbán Viktor a PFLA honlapján pénteken megjelent interjúban ezt a véleményét azzal támasztotta alá, hogy a walesi The New Saints elleni párharc mindkét fehérvári gólját az a Gyurcsó Ádám szerezte, aki az akadémiáról indulva jutott el a Videoton felnőttcsapatába, valamint a válogatottba is.

"Aztán van egy Szolnokink, Nagy Zsoltunk, Kleinheislerünk, Sallaink, Zsótérunk, és hamarosan kiemelkedően tehetséges évfolyamok lépnek felnőttkorba. Futószalagon jönnek ki az ígéretes fiatalok" - jelentette ki a miniszterelnök, aki arra a felvetésre, hogy a fehérváriak mutatott játéka alapján sokakban felmerültek kételyek, azt mondta: egy kupában egyetlen cél létezik, a továbbjutás.

"A kupameccsek mutatnak rá leginkább, mennyire mellékesek a magyar focinyelvezet visszatérő kliséi: "igazságos", "megérdemelt". Ez a meccs másnapján mind mellékes. A történelemben az áll, NSZK-Magyarország: 3-2, a világbajnok Németország. A meccs egy csata, amit csak akkor és csak ott lehet megnyerni. És abban a pillanatban, amikor lefújják a meccset, neked kell felül lenned. Azok a nemzetek sikeresek, amelyek ezt megértik" - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy máris itt van az újabb feladat: túl kell jutni a fehérorosz bajnokon, a BATE Boriszovon.

"Komoly meló. Egy éve a Debrecennek nem sikerült. Nekünk most meg kell oldani a feladatot" - szögezte le.
A Puskás Akadémiával kapcsolatban elmondta, hatalmas kihívást jelent az NB I-es együttes számára, hogy 12 csapatosra szűkült az első osztály.

"Ez számunkra jelenti a legnagyobb kihívást. Az eddigi kedves, kisfiús mosolygással már nem lehet boldogulni. Vagy átalakulunk, teljes értékű felnőtt csapattá válunk, ahol nem mentség, hogy mi csak egy akadémia vagyunk, ahol felvesszük a harcot a férfiak könyörtelen világával, vagy kipottyanunk, s akkor jobb kiesés helyett inkább visszalépnünk" - vélekedett Orbán Viktor.


A miniszterelnök a pozitívumokat sorolva leszögezte, örül annak, hogy Robert Jarni személyében egy korábbi Real Madrid-játékos ül a felcsúti kispadon - mint mondta, ez egy Puskás Akadémia esetében érthető -, és örül annak, hogy a PFLA profi csapatának edzői stábjában kiváló utánpótlás-szakemberek is dolgoznak.

"Örülök az elszántságnak, amit az edzéseken látok. Örülök annak a könyörtelen fizikai terhelésnek, amely emlékeztet a 80-as évek Mezey-féle szakmai munkára. Örülök az MLSZ magyar és fiatal játékosokat támogató döntésének. Örülök annak, amit az U20-as csapatnál láttam a világbajnokságon. És persze örülök, hogy a válogatott ismét férficsapat benyomását kelti" - fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, hogy akkor elégedett-e, így reagált: "Viccel? Európa legjobb futballakadémiája szeretnénk lenni..."

Az MSZP szerint az embercsempészettel vádolt Kiss Róbert ügye ismét rávilágít, hogy az idegenellenességben és gyűlöletkeltésben "egymásra licitáló" jobboldali pártoknak elveik nincsenek, csak súlyos pénzéhségük van.