egyetem;felsőoktatás;

- DK: Az Orbán-kormány lökdösi a fiatalokat külföldre

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint újabb ezer fiatalt veszített a hazai felsőoktatás, ennyivel kevesebben jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, mert a fiatalokhoz eljutott a kormány szakbezárásainak, a még kevesebb állami helynek és az egyetemi autonómia módszeres kivégzésének híre.

Az ellenzéki párt pénteki közleménye szerint 2010-ben még 140 308-an jelentkeztek hazai főiskolára vagy egyetemre, idén már csak 105 ezren. Az Orbán-kormány politikája öt év alatt a jelentkezők negyedét vittel el, mivel sok szakra már eleve nem hirdettek meg államilag finanszírozott helyeket, a több százezer forintos tandíjakat vagy a röghöz kötést pedig csak nagyon kevesen tudják vállalni.

A Demokratikus Koalíció szerint a jelentkezők számának folyamatos csökkenése jól jelzi a magyar felsőoktatás állapotának alakulását. Álláspontjuk szerint behozhatatlan károkat okoz, hogy a kormány a kevés állami hellyel, a röghöz kötéssel és az egyetemi autonómia leépítésével "két kézzel lökdösi a legtehetségesebb magyar fiatalokat a külföldi egyetemek karjaiba".

Balesetben meghalt egy motoros és utasa pénteken Pécsvárad közelében, a 6-os út érintett szakaszát lezárták - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.