Furcsán, s talán illetlenül is hangzik, amikor egy nagyszerű ember váratlan halála miatt önmagamat sajnálom. Koltai Tamásról beszélek, rá emlékezem. Jómagam egészségi (nem egészségügyi!) okokból évek óta nem jutok el színházba, de Koltai Tamás lehetővé tette nekem - és másoknak is -, hogy mindig naprakészen tudjam, mi történik színházi életünkben. Sajátos, tisztes politikai véleményével formázta a mondatokat, a beszámolóit. Ő ült ott helyettem az esztendő mintegy háromszáz napján a nézőtéren. Csak ki kellett nyitnom az ÉS 23. oldalát és megtaláltam az írását. Ugyanígy a 168 órában is. Soha nem ismertem személyesen, mégis személyes jó ismerősöm volt. Ostoba halál vitte el.