Nem is tudnám, mit tegyek, ha vállalkozóként egy közbeszerzési eljáráson kellene elnyernem egy megbízást. Ha jól meg akarnám szedni magam és megnyomnám a ceruzámat, akkor a kapzsiságom miatt, ha túl olcsó árat ajánlanék, akkor azért buknám el a jelentkezést. Pedig azt gondolná az ember (a keményen dolgozó kisember biztosan), hogy az ország dolgai akkor mennének a legjobban, ha a vállalkozók nemes árversenyre kelnének a köz érdekében.
Fogalmam sincs mi abban a ráció, hogy a tender kiírója előre megmondja, mennyit hajlandó fizetni a kivitelezőnek, és csak azok az ajánlatok jöhetnek szóba, amelyek pontosan ezt az árat súrolják. Kicsit alulról, kicsit felülről. Olcsó húsnak biztosan híg a leve – óvatoskodnak a pályáztatók. Hogyan gondolhatja azt egy vállalkozás, hogy képes a másiknál jobban szervezni a munkáját? Mi lehet a háttérben, ha meg sem kísérli elismertetni a korrupciós felárat? Na és a jelentkező politikai kötődései? Milyen cég az, amelyiknek a szíve nem húz se balra, se jobbra? Mostanában indokolt a különös óvatosság, ha a vállalat neve nagy K-betűvel kezdődik, a tulajé meg S-sel, mert ha ők győznek, még megharagszanak „odafent”.
Most kicsit ráfázott a BKK, megbüntette a Közbeszerzési Tanács - na nem sokkal, csak fél millával -, hogy egy vacak felüljárót sem akartak rábízni a Közgépre. Pedig ők éveken át azokat a pályázatokat is megnyerték, amin el sem indultak. De ne gondolja senki, mondja Tarlós, hogy politikai nyomásgyakorlás következménye volt a Közgép kizárása!
Ugyan, dehogy. Biztosan volt drágább ajánlat is.
