kormány;Brüsszel;DK;

- DK: megint vereséget szenvedett a kormány Brüsszelben

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Orbán-kormány a reklámadó után most újabb, súlyos vereséget szenvedett el Brüsszelben. Így kommentálta az ellenzéki párt azt, hogy az Európai Bizottság szerdán közleményben tudatta: vizsgálatot indított a magyar kormány által bevezetett két adónem kapcsán.

Az Európai Bizottság hivatalos, úgynevezett mélyreható vizsgálatot indított az élelmiszerláncok által fizetendő felügyeleti díj és a dohánytermékek kereskedelmét terhelő egészségügyi hozzájárulás miatt annak kiderítésére, hogy a két intézkedés összhangban áll-e az unió állami támogatásra vonatkozó szabályaival.

"Brüsszel most egyértelmű nemet mondott azokra a piac- és versenytorzító intézkedésekre, amelyekkel a Fidesz teljes iparágakat próbált átrendezni a saját gazdasági hátországa kénye-kedve szerint" - írta közleményében a DK.

Álláspontjuk szerint a Fidesz "korrupt törvényhozásának és felelőtlen kormányzásának" valódi vesztesei most is csak a magyar állampolgárok lehetnek, hiszen ha az Európai Bizottság megbírságolja Magyarországot, azt nem Orbán Viktor és "a fideszes vállalkozók", hanem a magyar adófizetők fogják megfizetni.

A lap információi szerint a bántalmazás, rablás áldozata egy szír férfi, az eset kedden este a Hattyasi vasúti átjáró közelében történt.