Gröning az SS tagjaként 1944-ben az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején a haláltáborba szállított és gázkamrába küldött mintegy 400 ezer ember hátrahagyott csomagjait kezelte, előkészítve a terepet a deportáltak következő csoportjának, és bevételezte, majd az SS berlini központjába küldte a csomagokban talált pénzt. Az ügyészség és a bíróság megítélése szerint ezzel bűnrészessé vált a tevékenysége idején Auschwitz-Birkenauba hurcolt foglyok legyilkolásában
Hogy valóban börtönbe kell-e vonulnia, arról az ügyészségnek kell nyilatkoznia. Meg kell vizsgálnia ugyanis, a meglett korú elítélt van-e olyan egészségi állapotban, hogy börtönbe küldhessék.
Az ítélethirdetéskor Franz Kompisch bíró Gröninghez fordulva azzal indokolt: az ő személyes döntéseként került az auschwitzi haláltáborhoz, s nem a frontra ment. „Nem akarom gyávának nevezni önt, Gröning úr, de meg kell jegyezni, hogy inkább a biztosabb íróasztali munkát választotta” – jelentette ki a bíró. Gröning nem mutatott érzelmeket az ítélethirdetés alatt.
A túlélők leszármazottai igazságot akarnak
Kompisch azt a Németországban gyakran felmerülő kérdést is firtatta, van-e értelme évtizedekkel a holokauszt után egy ilyen jellegű bírósági eljárásnak. „Az igazság időtlen. Hetven évvel az események után is lehet igazságot tenni, s meghozni a megfelelő ítéletet. Ez nem csak lehetőség, hanem kötelességünk is” – fejtette ki. A hetven mellékvádló elégedett volt az ítélettel. „Elégtétellel tölt el bennünket, hogy a tettesek sosem lehetnek biztosak abban: nem éri őket utol az igazságszolgáltatás” – szerepel az őket képviselő ügyvéd, Thomas Waltner által közölt közös nyilatkozatban. Azért is nevezhető történelminek az eljárás, mert első ízben fordult elő egy a náci bűnöket feltáró bírósági eljárás során, hogy a vádlott elismerte bűnét, s bocsánatot kért.
Gröning védője, Hans Holtermann előzőleg védence felmentését kérte. Azzal érvelt, hogy Gröningnek alig volt szerepe az auschwitzi rémtettekben. Mint mondta, sem auschwitzi jelenlétével, sem a haláltáborba küldött emberek pénzének továbbításával nem segített az öldöklésekben, nem volt szerepe a holokausztban, legalábbis büntetőjogi szempontból. A bírósági eljárás április 21-én kezdődött meg. A sajtóban csak „Auschwitz könyvelőjeként” emlegetett Gröning már perének első napján vallomást tett. A lüneburgi bírák előtt elmondta, kétségkívül, „morális szempontból én is bűnrészes voltam.” Hozzátette, „bocsánatot kérek mindenkitől, a büntetés mértékének eldöntése az önök feladata” – jelentette ki a bíróságnak címezve.
Az ügyészség szintén az eljárás kezdetén szembesítette az eseményekkel. A bírák kiemelték, maga a vádlott ugyan nem ölt zsidókat, de bűnrészes volt. A hannoveri ügyészség akkor a vádirat felolvasása során azt emelte ki, hogy Gröning támogatta a gyilkosságokat, s a náci rezsim gazdasági haszonszerzéséért dolgozott. Azt hangoztatta továbbá, hogy a háttéremberek munkája nélkül nem vált volna lehetővé az öldöklés. A pert olyan magyarországi zsidók indították, akik túlélték Auschwitzot, vagy közeli hozzátartozóik vesztették ott életüket. A túlélők a per kapcsán azt hangoztatták, nem bosszúvágy fűtötte őket, s nem is az, hogy minél magasabb büntetést követeljenek az idős embernek, hanem az, hogy ha megkésve is, de igazságot szolgáltassanak az ügyükben.
Gröninggel szemben már a hetvenes években is eljárás indult, ám akkor az ügy nem jutott el a bírósági eljárásig a bizonyítékok hiánya miatt. Ennek kapcsán a Süddeutsche Zeitung megállapította, hogy a mostani eljárásnak alapvetően a bíróság vallomástételével kellett volna kezdődnie: meg kellett volna magyaráznia, hogy Gröning miért csak most, hetven évvel a II. világháború lezárása után került a vádlottak padjára. Mint a lap írta, ennek harminc-negyven, de legalább húsz évvel korábban meg kellett volna történnie.
A Süddeutsche Zeitung szerint a bírónak is bocsánatot kellett volna kérnie azért, hogy az eljárás megkezdésére ennyi időt kellett várni függetlenül attól, hogy a büntetésnek Gröning esetében már nincs sok értelme. Ugyanakkor a bíróság feladata az, hogy igazságot szolgáltasson. A SZ megjegyzi, nem a bírák mai generációjának bűne, hogy a múlttal való szembenézés folyamata ilyen lassan haladt, vagy éppen egy helyben állt. Az első jelentős Auschwitz-perre 1964/65-ben került sor, a társadalom is csak ettől kezdve kezdett szembenézni a holokauszt szörnyűségeivel.
A Süddeutsche Zeitung megjegyezte, hogy a holokauszt feldolgozásával kapcsolatban John Demjanjuk esete hozott áttörést. 2011 óta ugyanis az is bűncselekménynek számít, ha valaki közvetetten járult hozzá a náci halálgyár működéséhez. Az egykori lágerőr Demjanukot 2011 májusában ítélte öt év börtönbüntetésre egy német bíróság amiatt, mert bűnsegédként vett részt 27 ezer zsidónak a sobibóri haláltáborban történt meggyilkolásában. Ami Gröninget illeti, korábban már több interjút is adott saját szerepével kapcsolatban is, s ezekben szintén saját morális felelősségéről beszélt. A Spiegel még 2005-ben közölt interjút vele, amelyben részletesen ecsetelte a haláltáborokban történt szörnyűségeket. „Ha éjszaka álmodik, mindig kiáltásokat hall. Aztán csöndet” – szerepelt az akkori cikkben.
Minden a Demjanjuk-ítélettel kezdődött
A Gröning per aligha jöhetett volna létre a John Demjanjuk elleni bírósági eljárás nélkül. A vele szembeni per ugyanis mérföldkőnek számít a náci bűnösökkel szembeni németországi bírósági eljárásokban. Az ukrán születésű Demjanjukot 2011 májusában egy német bíróság ítélte öt éves börtönbüntetésre. Az ítélet végrehajtását azonban a 90 éves vádlott rossz egészségi állapota miatt felfüggesztették – írta korábban az MTI.Demjanjukot azzal vádolták, hogy 1943 márciusa és szeptembere között a sobibóri náci haláltábor őreként legkevesebb 27 900 zsidó fogoly megölésében segédkezett.
A 2009 novemberében kezdődött perben a súlyos beteg Demjanjuk egyetlen alkalommal sem szólalt meg. A tárgyalásokat egy félig ággyá átalakított kerekesszékben, sötét napszemüvegben minden rezdülés nélkül hallgatta végig.A férfi Ukrajnában született Ivan Nikolajevics Demjanjuk néven. 1942-ben a szovjet hadsereg katonájaként esett német fogságba, ahol a vádirat szerint a nácikkal való együttműködés mellett döntött, így került egy olyan 5 ezer külföldiből - baltiakból, ukránokból, kisebbségi németekből - álló alakulathoz, amelynek tagjait a nácik haláltáborok őrzésére képeztek ki.
Az alakulat az SS-nek alárendelt egységként dolgozott. Demjanjuk őrként teljesített szolgálatot a majdaneki, a sobibori és a Treblinka II. megsemmisítő táborokban.A háború után az ötvenes évek elejéig Münchenben élt, majd 51-ben kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol felvette a John nevet, és 1958-ban meg is kapta az állampolgárságot. Múltja miatt azonban Washington számára egyre kényelmetlenebbé vált, így kiadták Izraelnek. A hetvenes évek végén, Izraelben indult eljárásban halálra ítélték azzal a váddal, hogy a treblinkai tábor őre volt.
Ezt az ítéletet 1993-ban az izraeli Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette, mert nem volt egyértelműen bizonyítható, hogy ő lett volna az egykori foglyok által Rettegett Ivánként emlegetett őr. Demjanjuk visszatérhetett az Egyesült Államokba.Később viszont újabb vizsgálat derített fényt arra, hogy ő lehetett az, aki őrként teljesített szolgálatot a sobibóri megsemmisítő táborban. A müncheni ügyészség 2009 márciusában adott ki elfogatóparancsot Demjanjuk ellen, és az Egyesült Államok hosszú bírósági huzavona után májusban toloncolta ki az akkor 89 éves, súlyos beteg férfit. A Demjanjuk ellen folyó jogi eljárás Németországban példa nélkülinek számított. A haláltábor egykori őre az első ember, akit úgy gyanúsítanak meg, hogy egyetlen konkrét gyilkosságot sem lehet rábizonyítani.Demjanjuk 2012 márciusában halt meg