Kövér László;rettegés korszaka;

- Kövér: a rettegés korszaka jöhet

„Nem gondoljuk azt, hogy a Fideszen túl nincs élet, de ebben a pillanatban nem további négy, hanem többször négy évre van szükségünk, hogy a polgári berendezkedés megszilárduljon” – nyilatkozta a Pesti Srácoknak Kövér László.

A házelnök szerint pártjának mindaddig a ringben kell maradnia, amíg olyan politikai erők bontakoznak majd ki, amelyek a nemzet iránti felelősséget mint közös kiindulópontot nem tagadják. Kifejtette: a mai ellenzékkel az a baj, hogy a nemzet és demokrácia adta értelmezési kereten kívül képeznek alternatívát. Vagy eleve „nemzettagadók, mint a jelenlegi baloldal”, vagy „a demokráciafelfogásban feszül kibékíthetetlen ellentét köztünk és köztük” – fogalmazott.

"A magyar politikában majd’ száz éve időről időre felütik a fejüket nemzetközileg kiképzett ágensek. Ők egyébként azért éppen Magyarországon dolgoznak, mert itt korlátozzák őket a legkevésbé a nyelvi nehézségek – és ez így volt már Gerő Ernőékkel is, de így volt 1990 után is. Barcelona vagy Belgium, Afganisztán vagy Afrika – mindegy, itt is ott is „helyt állnak”. Magyarországon is tették, teszik, amivel tartóik megbízták őket." – válaszolta a házelnök a menekültkérdés kapcsán, ahol név szerint Szabó Tímeát, a Párbeszéd Magyarországért társelnökét is megemlítik.

Kövér szerint a Jobbik elérte a határait, „a magyar emberek józansága és realitásérzéke elegendő korlátot szab a további terjeszkedésüknek”. Hozzátette: senkit nem szabad leírni, „az MSZP-t vagy Gyurcsány Ferencet sem”. „Pláne azokat a ma még nem is ismert embereket, akiket esetleg éppen egy másik országban próbálnak felkészíteni, hogy majd sokat látott, nyelveket beszélő príma jelöltekként egy pipettával idecsöppentsenek a magyar politika bibéjére”. Kövér László - aki az Országgyűlés tekintélye és méltósága felett őrködik - valószínűleg szélsőjobboldali portálokon tájékozódik. Mindig meglepődöm, hogy milyen mélyre lehet még süllyedni - fejtette ki Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a házelnök szavaira.

Szabó: Nekem nincs takargatnivalóm, hát a házelnök úrnak?
"Én tényleg csak arra vagyok kíváncsi, hogy a T. Házelnök úr, aki nem csak KISZ titkár volt, hanem az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa is, sőt utána az "idegenszívű karvalytőke" Soros-ösztöndíjasa, hogy veszi a bátorságot és milyen információkra alapozva állít ilyeneket? Ezennel megkérném Kövér Lászlót, hogy magyarázza meg kijelentését, és ezzel egyidejűleg kezdeményezem a saját nemzetbiztonsági átvilágításomat is. Nekem ugyanis nincs sem takargatni-, sem szégyellnivalóm a múltammal kapcsolatban. Ő ezzel szemben ezt nem mondhatja el magáról." –jelentette ki Kövér László szavaira reagálva Szabó Tímea a Facebook oldalán.



Rogán Antal emberei laknak azokban a lakásokban, amelyeket irodákból alakított át a V. kerületi önkormányzat - közölte Juhász Péter. Az Együtt képviselője szerint a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. vezetője és egy volt igazgatósági tagja mellett Karsai Károly fideszes képviselő, volt polgármester nevelt lánya, és anyósa is a kérdéses épületben lakik.