Ahogy egy kéjsóvár férfi, Clément Pontagnac szerepében Nagy Viktor beront a színpadra, és azon nyomban próbálja megkörnyékezni a ház úrnőjét, aki után már az utcán is koslatott, az fölöttébb mulatságos, rögtön az előadás elején. Ez a pasas a szépnem bolondja, egyik nőt akarja behabzsolni a másik után. Képtelen leállni. Nem éppen egy égimeszelő izompacsirta, de amit nem adott meg neki a természet a külsejében, azt iparkodik pótolni jó svádával. Be nem áll a szája. Folyamatosan löki a süketet. Ajnározva a nőt és önajnározva magát. Nagy hóhányó. Gátlástalan zsivány.
A házigazda főnöke és barátja e szerint a verzió szerint, hiszen a Mohácsi testvérek, István és János, ezúttal is alaposan belenyúltak a szövegbe, ahogy rendszerint szoktak. Több szereplő „státuszát” is megváltoztatták. Értik Feydeau-t. A Bolha a fülbent tőle már Kaposváron is színpadra állították, a Radnóti Színházban pedig most is repertoáron van az ő elképzeléseik szerint. A Balfék pedig, Mácsai Pál rendezésében, hosszú sikerszéria után, A hülyéje címmel, nemrég került le az Örkény Színház repertoárjáról. Korábban Máté Gábor rendezte, elementárisan szórakoztató előadásban, Egerben. Szintén A hülyéje címmel az elmúlt évadban Szombathelyen is műsorra tűzték, Réthly Attila mulatságos produkciójában.
A jó öreg Feydeau még mindig tarol, ezúttal is meglehetős sikere volt a Városmajorban. Miközben sokan habkönnyűnek minősítik a darabjait, igen fontos dolgokat tudott rólunk. Leírta a nyughatatlan természetünket, a fékezhetetlen szexuális vágyainkat, az ösztönlény voltunkat. Megmutatta mennyire röhejessé és képmutatóvá tudunk válni, és mennyire feje tetejére vagyunk képesek állítani a világot, nagy nekibuzdulásunkban, akár kis semmiségek miatt is. Azt is gondosan ecsetelte, hogy az ösztöneink milyen mértékig képesek úrrá lenni rajtunk, és akár olyan mértékben tobzódnak, hogy totálisan elveszítjük az eszünket.
Mohácsi János kiélezi, és még abszurdabbá teszi ezeket a helyzeteket. Eleve abszurd az alapszituáció, hogy Lucienne, akiért Pontagnac meg még más is lángol, előre, hangzatosan kijelenti, hogy csak akkor hajlandó megcsalni a férjét, de akkor viszont rögvest az első férfivel, ha bizonyságot szerez, hogy az ura is csalja őt. Ettől kezdve persze az érte epekedőknek érdekük látványos, akár tapasztalati úton szerezhető, bizonyítékot felmutatni. Így aztán lesz égszakadás-földindulás, észveszejtett lótás-futás.
Téby Zita olyan feleséget formáz, aki játssza az erkölcsöst, de azért nem lenne olyan nagyon ellenére, ha belekóstolhatna más férfi kegyeibe. És naná, hogy a Kocsis Pál által alakított férjének, Vatelinnek, van is vaj a fején, nem olyan nagyon sok, de azért könnyen látható. Apjaként Kőszegi Ákos olyan öreget domborít, élvezettel használva a komédiázás harsány színeit, aki folyamatosan megnyalná a sót, de könnyen lehet, hogy erről már csak nagypofájúan szájalni képes.
Az ő felesége, Sára Bernadette megformálásában, pedig a fiatal szállodai szobainasra hajt. Porogi Ádám színházigazgatója rendesen rástartol Lucienne-re, de más nőket sem vet meg. Trokán Nóra írónője még Londonban összeszűrte a levet Vatelinnel, és most jogait követelve vehemensen üldözi. Csapó Virág idősödő színésznője a férfiakra és minden szerepre egyaránt féltékeny. Szóval jó kis ramazuri kerekedik. Néhány mai be- és kiszólás sem marad el.
Szertelenül élvezetes, némiképp hullámzó színvonalú a játék. De sokat nevetünk. Kiröhögjük azt, hogy soha nem nő be a fejünk lágya, és újra meg újra hoppon maradunk.
